szalai piroska
Szalai Piroska: Álhír, hogy Magyarországon elszegényedtünk és a keresetünk jóval kevesebbet ér, mint korábban
Mindenfelé és folyamatosan azt halljuk, hogy Magyarországon elszegényedtünk, a keresetünk jóval kevesebbet ér, mint korábban, mérhetetlenül megnőtt a nélkülözés. Ez álhír. Attól, hogy sokszor és hangosan mondják, még messze nem lesz igaz, hogy hazánkban rosszabb a helyzet, mint bárhol máshol - olvasható Szalai Piroska, munkaerőpiaci szakértő Mandineren megjelent írásában.Az öt legordasabb ellenzéki kammpányhazugság – Ugyanazok készítik a dezinformációs anyagokat Gyurcsánynénak, mint Magyar Péternek
Dobrevi szintre emelte a hazudozást Magyar Péter a legfontosabb gazdasági és társadalmi mutatókról – írja Szalai Piroska legújabb elemzésében, amelyben kiemeli: Magyar kampánya nem szól másról, mint hogy Dobrev Klára unalomig ismert álhíreit terjeszti. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa összegyűjtötte az öt legordasabb ellenzéki kampányhazugságot.Szalai Piroska: Tavaly Budapest bevételei harmadával nőttek, de Karácsonyéknak ez sem elég
A közgazdász legutóbbi posztjában részletesen sorra vette, hogy mennyivel és hogyan nőtt a főváros bevétele a tavalyi évben. A fővárosnak még soha nem volt ennyi pénze, mégsem elég? Vessünk véget a pazarlásnak! Jobb vezető kell a városnak! - írja Szalai Piroska.Szalai Piroska: Gyurcsányt idézi, ahogy Budapesten soha nem volt ennyi bevétel, mégsem elég semmire
Budapesten soha nem volt ennyi bevétele a városnak, mégsem elég semmire. A kompetenciahiányos vezetőket le kell váltani, jó vezető kell a fővárosnak! – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Szalai Piroska. A közgazdász kiemelte: volt hasonló időszak, amikor az egész országot egy olyan vezető döntötte romlásba Gyurcsány Ferenc személyében, amellyel bekerült a világ legrosszabb vezetői közé.2022-ben a magyar termékenységi ráta a hatodik legnagyobb volt az egész unióban
Már érezhető eredményeket ért el a magyar kormány családpolitikája. Míg hazánk lakossága évtizedek óta csökkenő tendeciát mutat, addig az utóbbi években, ha ez a folyamat nem is fordult meg, de jelentősen javulni látszik. Ezt igazolják az Eurostat adatai is.Szalai Piroska: a gazdasági álhírek a gyerekvállalásra is kihatnak
Az infláció növekedésének időszakában romlik a családok anyagi biztonságérzete, romlanak a kilátásaik, még akkor is, ha jobb módúak, nem fenyegeti őket a szegénység kockázata – írja Szalai Piroska a Mandineren megjelent elemzésében. A volt miniszteri biztos adatokkal igazolja, már akkor is nő a gyermekvállalást halogatók száma, ha a gyermekeseket érintő negatív hírek kelnek szárnyra, ugyanakkor a pozitív hírek hatására pedig nőni kezd a gyermekvállalás, s kilenc hónap múlva meglátszik a születések számában is.Így vernek át a balliberális "elemzők": szakértő szedte darabokra a "szakmaiságnak" álcázott hergelést
Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa onnan lehet ismerős olvasóinknak, hogy ő volt az aki ízekre szedte a baloldal szolidaritási adóval kapcsolatos hamis narratíváit és sorról sorra cáfolta a balliberális média Budapest "kivéreztetéséről" szóló hergelését. A baloldali sztárközgazdászok jó esetben téves, rossz esetben szándékosan hangulatkeltő elemzései ezután csendesedtek az ügyben, helyette a karácsonyi bevásárlás került terítékre. Szalai ezúttal is hosszas elemzésben mutatja be, hogy hogyan próbálják meg a "szakértőségüket" folyamatosan hangoztató agitátorok teljesen szakmaiatlan féligazságokkal félrevezetni az embereket.Európában is irigykednek a magyar modellre – Hazánkban csökkent a gyermekszegénység a legnagyobb mértékben
A szegénység csökkentése minden közösség alapvető felelőssége – fogalmazott közösségi oldalán Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa. A szakértő szerint a baloldali és liberális szociálpolitika a gyermeket önálló individuumként kezeli, nem gondolkodik úgy, hogy családban él, így a gyermekek szegénységét segélyezéssel kívánják enyhíteni. Véleményük szerint a gyermekszegénység csökkentésének legfőbb eszköze a családi pótlék. Ellenzik az adókedvezményeket és a rezsitámogatást, mert szerintük túl sokat adnak a gazdagabbaknak, nemcsak a legszegényebbeknek szólnak. Azonban az ő idejükben, a politikájuk hatására ötből két gyermek szegénységben élt hazánkban, és ezzel Romániát és Bulgáriát tudtuk csak megelőzni, a 25. helyen álltunk a tagállamok között. Szerencsére napjainkra ez megváltozott. 2021-re a 16 évesnél fiatalabb, szegénység kockázatával élő gyermekek létszáma a 2010 körüli több mint hatszázezerről 272 ezerre csökkent, azaz már a felénél is kevesebb gyermek érintett.Ajánljuk még

















