Pesti Srácok

2022-ben a magyar termékenységi ráta a hatodik legnagyobb volt az egész unióban

null

Már érezhető eredményeket ért el a magyar kormány családpolitikája. Míg hazánk lakossága évtizedek óta csökkenő tendeciát mutat, addig az utóbbi években, ha ez a folyamat nem is fordult meg, de jelentősen javulni látszik. Ezt igazolják az Eurostat adatai is.

Az Eurostat a napokban kitette a 2022-es termékenységi adatokat. Eszerint a 6. helyen állunk. 2011-ben még mi voltunk a sereghajtók, legutolsók. 2018-ban értük el az uniós átlagot, azóta jobbak vagyunk az átlagnál. 2011–2022 között nálunk javult legnagyobb mértékben a termékenység.az unióban – írta közösségi oldalán Szalai Piroska. Mint fogalmazott, 2022-ben, az orosz–ukrán háború első évében is előre léptünk öt helyet annak ellenére, hogy ebben az évben nálunk is kevesebb gyermek született, de a magyar csökkenés jóval kisebb mértékű volt, mint az unió más tagországaiban.

Termékenységi ráta és változása az unióban 2011–2022 (Forrás: Eurostat; Készítette: Szalai Piroska)

Hazánkban a 2022–2023-as évek születésszám-csökkenése jóval kisebb mértékű, mint az 2008–2011 között volt. Szalai szerint fontos tény, hogy míg 2010-ben a 20–40 éves, a legaktívabb szülő korban levő nők létszáma több mint 1,5 millió volt, addig mára már alig több mint 1 millió 160 ezer, azaz közel negyedével csökkent. A termékenységi ráta változásáról szóló bővebb elemzést ITT olvashatják.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, Ludovika.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.