Pesti Srácok

Szalai Piroska: a gazdasági álhírek a gyerekvállalásra is kihatnak

null

Az infláció növekedésének időszakában romlik a családok anyagi biztonságérzete, romlanak a kilátásaik, még akkor is, ha jobb módúak, nem fenyegeti őket a szegénység kockázata – írja Szalai Piroska a Mandineren megjelent elemzésében. A volt miniszteri biztos adatokkal igazolja, már akkor is nő a gyermekvállalást halogatók száma, ha a gyermekeseket érintő negatív hírek kelnek szárnyra, ugyanakkor a pozitív hírek hatására pedig nőni kezd a gyermekvállalás, s kilenc hónap múlva meglátszik a születések számában is.

A termékenység prociklikusan változik, azaz már a családok anyagi körülményei változásának a híre is hatást gyakorol rá, ezért hatalmas felelőssége van a „felforgatóknak”, akik álhíreket terjesztenek és akik eltúlozzák az anyagi fenyegetettséget. Szalai Piroska hasonló felelősséget tulajdonít a kormánynak is, ha késve vagy nem pontosan kommunikál, mert az egyes intézkedések bejelentésére már változik a gyermekvállalási kedv.

A volt miniszteri biztos emlékeztet rá, hogy pl. a GYED extra 2013 anyák napi bejelentésének hatására 2014 februártól már növekedett a születések száma, pedig a GYED melletti munkavégzés lehetősége csak 2014 januártól vált elérhetővé. Ugyanez történt 2019 februárjában is, amikor az évértékelőn a miniszterelnök bejelentette a hét pontos családvédelmi akciótervet, amelynek keretében többek közt elindult a babaváró kölcsön, a csokot kiszélesítették. Kilenc hónappal később, már novembertől nőni kezdett a születésszám, s 2020-tól megugrott a termékenységi ráta is.

A teljes írás ITTolvasható.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.