álhírek
Semjén Zsolt: kérlelhetetlen ellensége vagyok a pedofíliának és a pedofiloknak
Kérlelhetetlen ellensége vagyok a pedofíliának és a pedofiloknak, ebben a kérdésben nálam radikálisabb ember nem sok van az Országgyűlésben - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.A tényeket nem érdeklik az érzéseid – Valódi tényellenőr portált indított a Századvég
A szemünknek hiszünk, vagy a Soros-hálózatnak? Sajnos a virtuális térben a fősodor azt akarja elérni, hogy az utóbbinak higgyünk, és ne foglalkozzunk a tényekkel, hiszen ha a Lakmusz megmondja nekünk, hogy ők mit éreznek, az legalább annyira fontos, mint, amit számokkal lehet igazolni. Ezen a hozzáálláson változtat most a Századvég gondozásában elindított tényellenőrző portál, ahol nem az számít, hogy mit mondanak, hanem az, hogy mik a tények.Hadházy követője egészen véletlenül megtalálta Orbánt egy nyomtatott indiai újságban
Vannak furcsa véletlenek. Ilyen volt az, hogy Panyi Szabolcs megmagyarázhatatlan módon – természetesen hárombetűs ügynökségek segítsége nélkül – jutott titkos információkhoz az okinavai könyvtárból, és természetesen Hadházy Ákos lelkes követői is teljesen véletlenül bukkannak Orbán Viktorra egy nyomtatott (!!!) indiai újságban.Megint álhírekkel hergelt a balos sajtó, de így legalább szóba kerültek az Egyetem téri fejlesztések
Most először hasznát is látjuk egy balos álhírnek. Persze, nem akartak őt jót, csak legalább a hergelésükkel arra is fel tudták hívni a figyelmet, hogyan fejlődnek a fideszes kerületek.Szijjártó Péter önmérsékletre kérte az álhíreket terjesztő újságírókat és politikusokat
Önmérsékletre intett egyes újságírókat és politikusokat az álhírek terjesztésével kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mar-a-Lago-ban, rámutatva, hogy ezek éles helyzetben könnyen veszélybe sodorhatják Magyarországot.A TikTok miatt simán bedőlünk az álhíreknek - Libz of TikTok Hungary
Minél gyakrabban tiktokozik valaki, annál kevésbé képes felismerni az álhíreket – egyebek mellett erre mutatott rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmánya, amely kérdőíves felmérések és interjúk alapján vizsgálta a 13–25 év közötti fiatalok TikTok-tartalmak általi befolyásolhatóságát, valamint képességüket a kritikus gondolkodásra és az álhírek felismerésére a közösségi médiában.Ennyit a cenzúráról és sajtószabadságról: 2010 óta folyamatosan növekszik a kormánykritikus médiumok száma
A 2010-es kormányváltás óta folyamatosan növekszik a kormánykritikus médiumok száma – tartalmazza a Nézőpont Intézet 2024 Sajtószabadság Magyarországon című elemzése, amelyet a szervezet hétfőn tett nyilvánossá.Szalai Piroska: a gazdasági álhírek a gyerekvállalásra is kihatnak
Az infláció növekedésének időszakában romlik a családok anyagi biztonságérzete, romlanak a kilátásaik, még akkor is, ha jobb módúak, nem fenyegeti őket a szegénység kockázata – írja Szalai Piroska a Mandineren megjelent elemzésében. A volt miniszteri biztos adatokkal igazolja, már akkor is nő a gyermekvállalást halogatók száma, ha a gyermekeseket érintő negatív hírek kelnek szárnyra, ugyanakkor a pozitív hírek hatására pedig nőni kezd a gyermekvállalás, s kilenc hónap múlva meglátszik a születések számában is.A Gazdaságfejlesztési Minisztérium reagált a Budapest Airport-ügyben megjelenő álhírekre
Megalapozatlan és hamisnak nevezte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Budapest Airport visszavásárlása kapcsán a magyar sajtóban vasárnap megjelent információkat, cáfolva, hogy az ügyletben december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak.Ajánljuk még

















