Pesti Srácok

Százak az álhírek mellett - Avagy a megvezetett bolondok egy tanúkihallgatás miatt mentek utcára

Százak az álhírek mellett - Avagy a megvezetett bolondok egy tanúkihallgatás miatt mentek utcára
Fotó: Hatlaczki Balazs

Jól értem, hogy tegnap a belpesti liberálisok azért mentek ki a Kossuth térre, hogy “kiálljanak” egy ember mellett, aki szándékosan hazugságokat kezdett el terjeszteni egy másik emberről és mindezt a “gyermekvédelem ügyében” tették? Avagy néhány száz ember tegnap nagyon határozottan kiállt az álhírek mellett. Kérdezem én, ezek normálisak?

Azért ízlelgessük egy kicsit a tegnapi eseményt. Történt ugyanis, hogy a "megbékélés menet" helyett Puzsérék összehívtak néhány belpesti liberálist, akik már jónéhány tüntetésen elmondták, hogy amúgy semmi bajuk az életben, tulajdonképpen azt sem tudják megmondani, hogy miért vannak ott, de az épp aktuális szellemi vezetőjük (Puzsér, Jólvanezígy Ádám, Lakatos Márk, Majka, Molnár Áron satöbbi) elmondta mit kell gondolni és hova kell épp menni, úgyhogy azt mondják és oda mennek, ahova ezek a balliberális megmondó emberek vezénylik őket. Éppen ezért, egy kellemes őszi vasárnap délután helyett kimentek megint a Kossuth térre gyűlölködni egy sort, miközben kiálltak az álhírek és az álhírterjesztők korlátlan szabadsága mellett. Mert most azt mondták neki, hogy ezt kell csinálni.

Százak az álhírek mellett
Százak az álhírek mellett / Fotó: Hatlaczki Balazs

Kiállunk az álhírek mellett!!444!!!!

Felmerült tehát bennem a kérdés: mennyire kell butának és rosszindulatúnak lenni ahhoz, hogy kimenj tüntetni egy rendszer ellen úgy, hogy magadra húzod a nagy “gyermekvédő” jelzőt, és közben egy olyan embert veszel a védelmedbe, aki szándékosan hazudozik? Fontos azt is hozzátenni, hogy Juhász Péterért nem a "fekete autó" ment el, hanem beidézték, hogy információt gyűjtsenek be tőle egy folyamatban lévő nyomozáshoz. Mint kiderült, az álhíreket szándékosan terjesztő Juhászt hosszú órákon keresztül hallgatta meg a rendőrség, TANÚKÉNT, illetve lefoglalták az ex-politikus, influenszer adathordozóit, így okostelefonjait, amelyekről a nyomozók lementették az adatokat, amelyek a Szőlő utcai botrány kapcsán zajló nyomozás bizonyítékai lehetnek, és amelyeket Juhász tanúként kihallgatását befejezve, még aznap vissza is adtak. Vagyis Juhászt a rendőrség tanúként kihallgatta, majd szabadon távozhatott az épületből. (Csakhogy tisztázzuk.)

Tehát egy tanúkihallgatás miatt ma utcára vonultak azok az emberek, akik az elmúlt hetekben mocskosul élvezték, ha feltűnt egy “Zsolti bácsis” mém a Facebook hírfolyamukban, lájkolták, tovább osztották és sírósra röhögték magukat a “humoristák” pedofíliát kifigurázó és embereket rágalmazó videóin. Ezek most mind ott voltak a Kossuth téren. Akik most “kiállnak” a hazudozó Juhász mellett, valamiért nem tartották indokoltnak egyáltalán meghallani sem, hogy az egyik korábbi szellemi vezetőjükről, Lakatos Márkról konkrétan a rendőrség által ki lett mondva, hogy megrontott egy 13 éves GYERMEKET. De ezek az emberek akkor sem hallottak és láttak semmit, amikor a Tisza egyik új megmondóembere megmagyarázta a horogkereszt tetoválását azzal, hogy a náci jelképet azért varratta magára, mert emlékezni akar rá minden nap, hogy a felmenői a zsidó kivégzések áldozata lett a második világháborúban. Értik? Jó, mert én sem...

Azt azért fontos megértenünk, hogy a tegnap tüntető emberek csak egy része megvezetett bolond, a többiek viszont főmunkaidős agymosók, akiknek heti 40 órában az a dolga, hogy minél több ostoba és megvezethető embert gyártsanak itt Magyarországon. És sajnos sokan vannak, akik hagyják is magukat elbutítani. A számokat még pontosan nem tudjuk, de jövő áprilisban ismét kiderül majd, hogy kik vannak többen Magyarországon. Eddig mindig magabiztosan a normálisok győztek. Bízom benne, hogy most is mi fogunk.

 

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.