Pesti Srácok

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium reagált a Budapest Airport-ügyben megjelenő álhírekre

null

Megalapozatlan és hamisnak nevezte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Budapest Airport visszavásárlása kapcsán a magyar sajtóban vasárnap megjelent információkat, cáfolva, hogy az ügyletben december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak.

A tárca közleményében a "hamis és ártó szándékú hírekre" reagálva azt írták, a hamis felvetések komolyan ártanak a magyar érdekek sikeres képviseletében. A tranzakció célja ugyanis az, hogy a Gyurcsány-kormány által elherdált kiemelkedő stratégiai eszköz, azaz a reptér újra magyar többségi tulajdonba kerülhessen. Ezzel kijavítva egy igen súlyos történelmi hibát – közölték.

A GFM úgy fogalmazott: az igaztalan és ártó szándékú megnyilvánulások nagymértékű tudatlanságról és tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, így teljesen hamis az az állítás, hogy december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak a visszavásárlási ügylet vonatkozásában. A minisztérium tájékoztatása szerint a reptér visszavásárlásával kapcsolatos tárgyalások "ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között". Az előzetes megállapodásnak megfelelően a felek nem kívánnak több információt megosztani annak érdekében, hogy az üzleti érdekek ne sérüljenek, a tárgyalások zavartalanok maradhassanak és sikeresen zárulhassanak - áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.