demográfia
A The Guardian megfejtette, miért csökken a népesség: a szélsőjobb bántja a migránsokat
Hallott a kedves olvasó olyanról, hogy egy liberális lap elkezd aggódni Európa demográfiai hanyatlásáért? Sikerült ugyanis a The Guardian nevű lapnak odáig merészkednie, hogy a fentiekkel magyarázza a bevándorlás szükségességét. Meg különben is, ki fogja termelni a GDP-t, ha nem Dr. Abdul professzor a frankfurti klinikán? Persze Jürgennek esélye sem lesz pörgeti a gazdaságot, ha lassan kvótákat hoznak be, ahogy az kinézhető a németekből.Skót duda: nem cicóznak az oroszok, ha kell pénzzel, ha kell szigorú szabályokkal veszik rá a fiatalokat a családalapításra (VIDEÓ)
A demográfiai hanyatlás sajnos már a legtöbb helyen felütötte a fejét és ezalól az oroszok sem kivételek. A mondás, miszerint annyian vannak, mint az oroszok kezdi érvényét veszíteni. Éppen ezért Vlagyimir Putyin sajátos módszereket talált ki arra, hogy ösztönzőleg hasson a fiatalságra. Az első randevú és a nászéjszaka számlájának rendezése az egyik ilyen, kissé drasztikus de hatásos lehet az is, hogy az áramot este pár órára kikapcsolják az internettel együtt. Van persze, ahol a szokásos anyagi megoldások játszanak, illetve a gyermektelenség népszerűsítése is tilos lesz a jövőben a médiában. Ennek a szabálynak a kiegészítése az is, hogy orosz gyereket csak olyanok fogadhatnak örökbe, akik nem transzbarát országból érkeztek és persze csak olyanba vihetik őt magukkal élni is. Ez volt a fő témája az eheti Skót dudának, amiben persze érintettük a belpolitikát is, hiszen Karácsony Gergely már megint a kormány ötletét lovagolja meg, szerinte ő már korábban is a Diákváros mellett állt. Persze ha nem neki kell fizetnie, akkor minden jó ötletét a kormánynak előszeretettel tudja be sajátjaként, miközben ő semmit nem tett eddig sem a lakhatási válság kezeléséért.Oroszország az áram- és az internet korlátozásával ösztönözné a fiatalokat a családalapításra
Globális probléma a születésszám csökkenése, amivel Oroszország is küzd, ezért egyszerű, de nagyszerű megoldásokat találtak ki arra, hogy a fiatalok találjanak az ágyban is egymásra. Az egyik ilyen lenne, hogy egy bizonyos ideig kikapcsolnák az áramot és az internetet, de az ötletek között szerepel az első randevú állami támogatása és a nászéjszaka szponzorálása is.Orbán Viktor: Magyarország egy konzervatív sziget az európai "liberális óceánban"
Magyarország az Európai Unió (EU) számos más tagállamával szemben nem engedte be az idegen kultúrához tartozó embereket, családbarát politikát folytat és egy konzervatív sziget az európai "liberális óceánban" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák ServusTV-nek adott interjújában csütörtökön.Amikor simán az arcodba mondja a szemkilövető, hogy "Gyurcsány alatt jobb volt" – Karanténvlog
Nem lehet mindig Magyar Péterrel foglalkozni, még akkor sem, ha ő így szeretné, és még akkor sem, ha napi szinten ad muníciót. A Karanténvlog időnként összefoglalja majd a zsebmessiás bicskanyitogató teljesítményét, de most muszáj volt lecsapnunk a szemkilövetőre, aki nem hogy nem szégyelli a 2010 előtti tevékenységét, hanem egyenesen büszke rá és most azzal a időszakkal haknizik, hiszen szerinte Gyurcsány alatt jobb volt, mint most. Ezt több millió érintett tudja ugyan cáfolni, de Ferit ez nem érdekli, a valóság sosem zavarta. Ellenben képes volt egy videós sorozatot indítani, ahol elképesztő zavaros módon, de mégis rendkívül átlátszó hazugságokkal azt akarja bizonyítani, hogy a Gyurcsány-korszakban jobban éltek a magyar családok és több támogatást kaptak, mint az elmúlt 14 évben. Gyurcsányék pánikszerű vagdalkozása jól mutatja, hogy az 5 százalék környékére süllyedt munkásőrbrigád semmilyen valós üzenettel és jobbító szándékkal nem rendelkezik, csupán vaskos történelemhamisításaikkal, szánalmas és pitiáner átverésekkel operálnak, a csodaváróknak pedig ennél több kell már. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl csatornáinkra a Youtube-on, a TikTokon és a Rumble oldalán.Hankó Balázs: A miniszterségemmel csak akkor leszek elégedett, ha a termékenységi ráta értéke jelentősen javul
A július óta hivatalban lévő új kulturális és innovációs miniszter a Mandinernek beszélt jövőbeni terveiről, melyben szerepel, hogy a fiatalok körében még vonzóbbá tegyék a gyermekvállalást. Hankó Balázs szerint az alacsony születésszám egyik oka, hogy egyre kevesebb a szülőkorú nő, de a koronavírus-járvány és a háborús helyzet sem arra sarkallta a fiatalokat, hogy családot alapítsanak. A miniszter továbbá kitért az Erasmus-programra is, amiből igazságtalanul zárták ki a magyar diákokat, de addig nem nyugszik, amíg magyaroknak nem járnak legalább azonos jogok, mint a többi tagállam fiataljainak.Ajánljuk még