Pesti Srácok

Skót duda: nem cicóznak az oroszok, ha kell pénzzel, ha kell szigorú szabályokkal veszik rá a fiatalokat a családalapításra (VIDEÓ)

A demográfiai hanyatlás sajnos már a legtöbb helyen felütötte a fejét és ezalól az oroszok sem kivételek. A mondás, miszerint annyian vannak, mint az oroszok kezdi érvényét veszíteni. Éppen ezért Vlagyimir Putyin sajátos módszereket talált ki arra, hogy ösztönzőleg hasson a fiatalságra. Az első randevú és a nászéjszaka számlájának rendezése az egyik ilyen, kissé drasztikus de hatásos lehet az is, hogy az áramot este pár órára kikapcsolják az internettel együtt. Van persze, ahol a szokásos anyagi megoldások játszanak, illetve a gyermektelenség népszerűsítése is tilos lesz a jövőben a médiában. Ennek a szabálynak a kiegészítése az is, hogy orosz gyereket csak olyanok fogadhatnak örökbe, akik nem transzbarát országból érkeztek és persze csak olyanba vihetik őt magukkal élni is. Ez volt a fő témája az eheti Skót dudának, amiben persze érintettük a belpolitikát is, hiszen Karácsony Gergely már megint a kormány ötletét lovagolja meg, szerinte ő már korábban is a Diákváros mellett állt. Persze ha nem neki kell fizetnie, akkor minden jó ötletét a kormánynak előszeretettel tudja be sajátjaként, miközben ő semmit nem tett eddig sem a lakhatási válság kezeléséért.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.