ösztönzés
Skót duda: nem cicóznak az oroszok, ha kell pénzzel, ha kell szigorú szabályokkal veszik rá a fiatalokat a családalapításra (VIDEÓ)
A demográfiai hanyatlás sajnos már a legtöbb helyen felütötte a fejét és ezalól az oroszok sem kivételek. A mondás, miszerint annyian vannak, mint az oroszok kezdi érvényét veszíteni. Éppen ezért Vlagyimir Putyin sajátos módszereket talált ki arra, hogy ösztönzőleg hasson a fiatalságra. Az első randevú és a nászéjszaka számlájának rendezése az egyik ilyen, kissé drasztikus de hatásos lehet az is, hogy az áramot este pár órára kikapcsolják az internettel együtt. Van persze, ahol a szokásos anyagi megoldások játszanak, illetve a gyermektelenség népszerűsítése is tilos lesz a jövőben a médiában. Ennek a szabálynak a kiegészítése az is, hogy orosz gyereket csak olyanok fogadhatnak örökbe, akik nem transzbarát országból érkeztek és persze csak olyanba vihetik őt magukkal élni is. Ez volt a fő témája az eheti Skót dudának, amiben persze érintettük a belpolitikát is, hiszen Karácsony Gergely már megint a kormány ötletét lovagolja meg, szerinte ő már korábban is a Diákváros mellett állt. Persze ha nem neki kell fizetnie, akkor minden jó ötletét a kormánynak előszeretettel tudja be sajátjaként, miközben ő semmit nem tett eddig sem a lakhatási válság kezeléséért. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után