Pesti Srácok

Amikor simán az arcodba mondja a szemkilövető, hogy "Gyurcsány alatt jobb volt" – Karanténvlog

Nem lehet mindig Magyar Péterrel foglalkozni, még akkor sem, ha ő így szeretné, és még akkor sem, ha napi szinten ad muníciót. A Karanténvlog időnként összefoglalja majd a zsebmessiás bicskanyitogató teljesítményét, de most muszáj volt lecsapnunk a szemkilövetőre, aki nem hogy nem szégyelli a 2010 előtti tevékenységét, hanem egyenesen büszke rá és most azzal a időszakkal haknizik, hiszen szerinte Gyurcsány alatt jobb volt, mint most. Ezt több millió érintett tudja ugyan cáfolni, de Ferit ez nem érdekli, a valóság sosem zavarta. Ellenben képes volt egy videós sorozatot indítani, ahol elképesztő zavaros módon, de mégis rendkívül átlátszó hazugságokkal azt akarja bizonyítani, hogy a Gyurcsány-korszakban jobban éltek a magyar családok és több támogatást kaptak, mint az elmúlt 14 évben. Gyurcsányék pánikszerű vagdalkozása jól mutatja, hogy az 5 százalék környékére süllyedt munkásőrbrigád semmilyen valós üzenettel és jobbító szándékkal nem rendelkezik, csupán vaskos történelemhamisításaikkal, szánalmas és pitiáner átverésekkel operálnak, a csodaváróknak pedig ennél több kell már. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl csatornáinkra a Youtube-on, a TikTokon és a Rumble oldalán.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.