Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországot a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországot a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg

Csak a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg Magyarországot magyar országnak – hangoztatta a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzettek ünnepélyes eskütételén szombaton Budapesten, a Hősök terén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az ország megmaradása elsőszámú feltételének nevezte a béke megőrzését, hangsúlyozva: komoly erők akarják, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba.

– fogalmazott a miniszter. A tárcavezető a 303 frissen végzett altisztről szólva azt hangoztatta, hogy "aki esküt tesz, az önmagát teszi fogadalma mögé fedezetül".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a miniszter. Szavai szerint az altisztek egy olyan honvédségben kezdik meg a szolgálatukat, amely hosszú ideje nem látott megújuláson megy keresztül, és amelynek köszönhetően évről-évre erősebb lesz. A honvédség egyszerre újul meg emberi és szakmai minőségében, kultúrájában és felszerelésében – sorolta, megjegyezve: e fejlesztéshez a honvédség élvezi a kormány teljes erkölcsi és anyagi támogatását.

Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke a többi között arról beszélt, hogy a honvédség bővülő és erősödő képességei kapcsán az altiszti karra is óriási felelősség hárul. Képesnek kell lenniük az új, világszínvonalú haditechnika alkalmazására, kezelésére és üzemeltetésére. Az végzett altisztek "kimagasló szakmaisággal, vezetői kompetenciákkal, kiváló fizikai és mentális állapotban, valamint a haza és a szolgálat iránti elkötelezettséggel rendelkeznek" – hangoztatta. Az altisztek eskütétele után a légierő díszelgő átrepülést hajtott végre a Hősök tere felett M17-es, H145M helikopterek, és Gripen-vadászgépek részvételével.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.