Pesti Srácok

Szánthó Miklós: a nyugati civilizáció legsikeresebb politikai mozgalma a magyar jobboldal

Szánthó Miklós: a nyugati civilizáció legsikeresebb politikai mozgalma a magyar jobboldal

Szánthó Miklós a a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű konzervatív politikai fórumról. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az esemény budapesti megrendezése bizonyítja, hogy a nyugati civilizáció legsikeresebb politikai mozgalma a magyar jobboldal, a nyugati világ konzervatívjai pedig látják, értékelik az eddig elért sikereket.

Az igazgató azt mondta: az, hogy a konferenciát a magyar fővárosban rendezik meg, nemcsak elismerés, hanem fontos gesztus is a magyar jobboldal irányába. Az esemény mottója az Isten, haza, család hármas egysége, a fórum főszónoka pedig Orbán Viktor miniszterelnök. A konferencián a teljes nyugati jobboldali elit – mások mellett volt amerikai szenátorok, kongresszusi képviselők, belga, olasz, spanyol, francia, osztrák pártpolitikusok, újságírók – vesznek részt – ismertette a részleteket. Szánthó Miklós szerint a résztvevők látják, hogy Magyarországon sikeres védelmi mechanizmus alakult ki a liberálisok nézetei – például a multikulturalizmus, a határvédelem, a genderideológia – ellen és kíváncsiak a "receptre", mert úgy érzik a magyar példával ők is választ adhatnak a liberális támadásokra.

– mondta a központ igazgatója.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.