Pesti Srácok

Szánthó Miklós: a woke-ideológia a marxizmus újragondolt formája

Szánthó Miklós: a woke-ideológia a marxizmus újragondolt formája

A marxizmus új brandként próbál beférkőzni a tradicionális családok életébe, ezúttal woke-ideológia néven - emelte ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az amerikai NTD televíziós csatornának adott interjújában.

Szánthó Miklós elmondta, hogy a magyarok számára "igencsak jól ismert az internacionális ideológiák köntösébe bújtatott elnyomás".

Hozzátette, "40 év kommunista diktatúra alatt megtanultuk, hogy azok az ideológiák, melyek a nyugat-európai tradicionális értékeket, mint a történelmünk, a hagyományaink, a zsidó-keresztyén kultúránk és legszentebb közösségünket, a családot támadják, csak totalitárius rendszerek lehetnek".

A főigazgató a beszélgetésben kiemelte, hogy az amerikaiakat és a magyarokat több dolog köti össze, mint ami elválasztja.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a közlemény szerint.

Hangsúlyozta továbbá: "a CPAC Hungary idén is remek lehetőséget nyújt a konzervatív erők nemzetközi összefogására, illetve a washingtoni és brüsszeli mélyállamok visszaszorítására".

- áll a közleményben.

MTI; Fotó: X

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.