
A jogszabályban rögzített jogi eljárás menete miatt lehetetlennek nevezte az Alapjogokért Központ igazgatója, hogy a baloldal kezdeményezte két népszavazást tavaszra ki lehessen írni.
Szánthó Miklós az eljárás menetét ismertetve kedden, az M1 aktuális csatornán azt mondta: először össze kell gyűjteni az aláírásokat, majd azokat hitelesíteni kell, a Nemzeti Választási Bizottság erről szóló döntése ellen a Kúriához jogorvoslati kérelemmel lehet fordulni, az Országgyűlésnek pedig, ha minden feltétel teljesül, el kell rendelnie a népszavazást, és ez a döntés az Alkotmánybíróságon szintén megtámadható. A köztársasági elnök csak ezután tűzheti ki a népszavazást.
Ez azt jelenti, hogy ha a baloldalnak sikerülne is összegyűjtenie az aláírásokat, csak késő nyáron, kora ősszel lehet a népszavazásokat megtartani
– hangsúlyozta Szánthó Miklós, hozzátéve: jogilag és “fizikailag” egyébként lehetséges 120 nap alatt összegyűjteni a kétszázezer aláírást, ha megvan hozzá a politikai infrastruktúra, a tehetség és az akarat. Azzal kapcsolatban, hogy a baloldal két hét alatt szeretné összegyűjteni a szükséges aláírásokat, úgy fogalmazott:
A gondviselés elég erős fantáziával és képzelőerővel áldotta meg a baloldali politikusokat.
Az igazgató Karácsony Gergely főpolgármester népszavazási kezdeményezései – amelyek mögé az egész baloldal beállt – pótcselekvésnek, kommunikációs trükknek nevezte, amelyek szerinte arról szólnak, hogy eltereljék a figyelmet a baloldalt érintő korrupciós ügyekről – például a Városháza-ügyről – és Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjének elmúlt hetekben tett, a minimálbér eltörléséről, a benzin árának emeléséről szóló nyilatkozatairól. Szánthó Miklós azt mondta: nincs meggyőződve arról, hogy a Fudan Egyetemmel és az álláskeresési járadékkal kapcsolatos kérdések a baloldal szerint valóban fontos politikai ügyek lennének.
Márki-Zay Péter kedden sajtótájékoztatón ismertette, hogy Budapesten és a 23 megyei jogú városban, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd irodáiban, valamint az ellenzéki országgyűlési képviselőjelölteknél várhatóan szerdán elkezdődhet az aláírásgyűjtés a Diákvárosra és a 270 napos álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazáshoz.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Solaris
2021-12-15 at 06:40
Ha valami csoda folytán lesz népszavazás áprilisban, elfér még egy papír az urnában.
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
TalEle
2021-12-14 at 21:44
Hát, nincs egy magyar hazafi se, aki a sorosista Kúria döntését megfellebbezné az Alkotmány Bíróságon? Tudva levő, hogy a költségvetést, illetve; nemzetközi szerződést érintő kérdésekben nem lehet népszavazást tartani! Ilyen alapon, Karácsony „népszavazási” kezdeményezése nyomán, lehetne, például, népszavazás a 14., 15., stb, havi nyugdíjról is, vagy, mondjuk, Paks II. beruházás ügyében is….
Poppy
2021-12-14 at 19:54
sorry: 10/10
Orientál
2021-12-14 at 19:33
Karácsony bűnöző mert ő engedte hogy a fővárosi ingatlanok elmutyizásuk elkezdődhetett.
sorry
2021-12-14 at 19:17
A Fudan egyetem hosszú távra szóló gazdasági beruházásnak tekinthető, ami nem csak gazdasági hasznot hajthat az államnak. Az unokáinkig érezhető lesz a hatása. (Tanulmányt kellene írni a hatásáról)
Ebben az esetben el lehet felejteni a kommunistázást. Inkább a több ezer éves keleti kultúrára kell fókuszálni, felidézni mit köszönhet a világ a kínaiaknak.
Nahát
2021-12-14 at 18:13
Nem kell sietni. Meg amúgy is, kit érdekel annyira az a két kérdés, hogy ezért elmenjen szavazni? Bezzeg a magyar társadalmat súlyosan érintő kérdésekben Gyurcsányék nem akarják a népet megkérdezni, mert még olyan választ kapnának, ami nem tetszene nekik, meg egyébként is ismerik.
Igazmagyar
2021-12-14 at 17:35
A Fudan egyetem az egyik legfontosabb beruházás hazánk történetében, mindenképpen meg kell valósítani, akármit is mondjanak a kommunisták!!!
Torockó
2021-12-14 at 17:19
Ez a liberálbolsi cirkusz is a szimpatizánslista bővítését szolgálja. Rettenetesen kevés gyűlt össze nekik az “próbaválasztáson”. Aktivistahálózatuk lebénult, azaz nincs. Egyedül külföldi gazdáikra számíthatnak…
khm
2021-12-14 at 17:15
Oly mindegy,hogy mikorra lesz kiírva,az már a “bal”oldalon nem fog segíteni.