Pesti Srácok

Szárnyal a kőolaj ára

Szárnyal a kőolaj ára

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön, azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség közül az északi-tengeri Brent csütörtökön közép-európai idő szerint este fél kilenc körül 21,67 százalékos pluszban, 30,10 dolláron forgott a júniusi határidős jegyzésekben, míg a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) hordónként ára májusi szállításra 23,68 százalékos pluszban, 25,12 dolláron állt. Szaúdi sajtóértesülések szerint a rijádi vezetés összehívja a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) rendkívüli ülését, hogy megvitassák az olajpiacon kialakult zavarokat.

Az amerikai elnök beszélt Mohamed bin Szalmán herceggel, szaúdi trónörökössel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Trump elnök úgy fogalmazott, hogy várakozásai szerint Oroszország és Szaúd-Arábia 10-15 millió hordóval csökkenti az olajkitermelést, mivel mindkét ország jelezte: kész megállapodásra jutni. A The Wall Street Journal című (WSJ) című amerikai gazdasági napilap úgy tudja, hogy a sivatagi királyság fontolóra veszi kitermelésének napi 9 millió hordóra való csökkentését, ami 3 millió hordóval kevesebb az áprilisra tervezett szintnél.

Eddigi napi csúcsán a Brent 47 százalékos pluszban állt, ami a valaha mért napon belüli legerősebb ütem. A WTI több, mint 35 százalékos nyereségben is járt, ami a március 19-én mért 36 százalék után a második legjobb adat. A Brent ára 65,6 százalékkal, a WTI ára pedig 66,5 százalékkal csökkent az első negyedévben. Csak márciusban a hónap elejéről a hónap végére a Brent hordónkénti ára 54 százalékkal, a WTI-é pedig 55 százalékot esett.

PestiSracok facebook image

Az olajárak azután omlottak össze, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia nem volt képes megegyezni a nagy olajexportáló országok kitermelését korlátozó megállapodás meghosszabbításának feltételeitől. Szaúd-Arábia megtorlásul árháborút indított Oroszország ellen, bejelentve, hogy áprilistól napi 12 millió hordó fölé növeli kitermelését és hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden olajtermékének árát. Ráadásul a világméretűvé szélesedett koronavírus-járvány súlyos csapást mért a világgazdaságra, erősen visszavetve az olajkeresletet.

Elemzők arra számítanak, hogy a következő hónapokban akár 20-30 százalékkal is csökkenhet az üzemanyagok iránti kereslet. A kitermelés napi 10-15 millió hordós csökkentése példátlan mértékű lenne, és valószínűleg nemcsak az OPEC-tagállamokra és szövetségeseikre, hanem számos ország részvételére is szükség lenne egy ilyen megállapodás megkötéséhez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.