opec
GEOrgPOLITIKA – Putyin a Közel-Keleten vág vissza Amerikának
Nem véletlen, hogy az orosz elnök az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába látogatott, hiszen Oroszország is tagja az OPEC-nek, azaz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének. A tárgyalások egyik célja a kőolaj-kitermelés csökkentése, mivel az felnyomja a jelenleg alacsony árakat. Szaúd-Arábia is bejelentette csatlakozási szándékát a BRICS-országokhoz, és Putyin elnök Mohammed bin Szalmán herceggel már most megegyezett abban, hogy a kereskedelmüket nemzeti valutában folytatják – tehát a dollárt és az eurót kizárják a közös áruforgalomból. Ez nyilvánvalóan nem fog tetszeni az Egyesült Államoknak, mivel a dollár gyengüléséhez vezet. Moszkva kérésére a BRICS-országok rubelben és más nemzeti valutákban, például kínai jüanban vagy indiai rúpiában számolnak el egymással. Ez Oroszország válasza a szankciókra.Hortay Olivér a PS-nek: Brüsszel már rég átlépett az ésszerűség határán – Mi kérdezünk
Nem tanult az Oroszország elleni szankciókból Brüsszel, így most a kínai oroszlán bajszát rángatja a szankciós tervezetekkel, ez pedig Kínát kibillentheti a háborúban elfoglalt semleges pozícióból. Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató energiapolitikai üzletágának vezetője szerint ezzel egyidőben az arab országok is nyíltan szembefordultak az euroatlanti világgal azáltal, hogy az OPEC-országok önkéntesen vállalták kitermelésük csökkentését, amely döntés áttételesen Oroszországnak kedvez, hiszen az orosz nyersolaj így ismét piacot talál – miközben Európának egyre kevesebb erőforrás marad. Hortay felidézte: Brüsszelben már nem Oroszország gazdasági megroppantásáról beszélnek, hanem erkölcsi kötelességről az újabb szankciók bevezetése közben. Legalább a morális piedesztálról az sem látszik olyan élesen, hogy Európa továbbra is (részben) orosz olajat vesz, csak más országokon átforgatva, hiszen a kontinens csak a saját maga által meghozott szankciók megkerülésével tudja kielégíteni energiaszükségletét. Ugyanakkor ez a felfogásmód már túl van az ésszerűség határán, a Kínával való gazdasági hazardírozás pedig még a korábbi szankcióknál is katasztrofálisabb következményekkel járhat kontinensünkre nézve.Washingtonnak nem tetszik, hogy éppen most döntöttek az OPEC-tagok a kőolaj-kitermelés csökkentéséről
"Nem ajánlatos" időpontban hoztak döntést a kőolajtermelő országok a kitermelés összehangolt csökkentéséről – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn, az OPEC+ csoport által elhatározott napi egymillió hordós termelés-visszafogásra reagálva.Beintettek Amerikának az OPEC-országok: csökkentik a kitermelést, hogy növeljék a(z orosz) bevételeket
Önkéntes alapon csökkentik olajkitermelésüket a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC), valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelők (OPEC+) több tagja.OPEC: az orosz olaj továbbra is ott van a piacon és megtalálja az utat az új vevőkhöz
Nincs szükség arra, hogy az OPEC növelje a termelését az ígért napi 500 ezer hordós orosz termeléscsökkentés pótlására - tájékoztatta szerdán José Barroso angolai olaj és gázipari miniszter a Reuters hírügynökséget.Nem változtat eddigi kitermelési politikáján az OPEC+
Egyelőre nem változtatnak eddigi kitermelési politikájukon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelők, köztük Oroszország sem – az erről szóló döntés az úgynevezett OPEC+ csoportba tartozó országok online formában tartott tanácskozásán született vasárnap.Az Egyesült Államok felülvizsgálja kapcsolatait Szaúd-Arábiával, de nem hoz elhamarkodott lépéseket
Az amerikai elnök "módszeresen" fogja felülvizsgálni az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kapcsolatait, a döntést nem sieti el, és politikai egyeztetések után hozza meg – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap. Jake Sullivan a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Joe Biden tárgyalni fog mindkét politikai oldal képviselőivel, "nem fog elhamarkodottan cselekedni, hanem szisztematikusan és stratégia alapján lép, időt hagyva az egyeztetésekre".Az oroszok mellé állt az OPEC az USA szerint
Az OPEC-országok határozata a kőolaj-kitermelés csökkentéséről és az emiatt várható üzemanyagár-emelkedés alternatív beszerzési források felkutatására kényszeríti az Egyesült Államokat – közölte az amerikai elnök csütörtökön. A Fehér Ház szerint az olajkitermelő országok ezzel a lépéssel egyértelműen Oroszország mellé álltak.A Fehér Ház oroszbarátsággal vádolja az OPEC+ kitermelés-csökkentésről szóló döntését és vészhelyzeti olajkészleteket szabadít fel
Az Egyesült Államok újabb 10 millió hordó kőolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból novemberben, hogy mérsékelje az üzemanyag-árak várható emelkedését, miután a kőolaj-kitermelő országok kibővített tanácsa, az OPEC+ a napi kitermelés 2 millió dolláros csökkentéséről döntött szintén novembertől.Ajánljuk még