Pesti Srácok

Nem változtat eddigi kitermelési politikáján az OPEC+

null

Egyelőre nem változtatnak eddigi kitermelési politikájukon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelők, köztük Oroszország sem – az erről szóló döntés az úgynevezett OPEC+ csoportba tartozó országok online formában tartott tanácskozásán született vasárnap.

Bécsi közlés szerint a 13 OPEC-tag mellett tíz másik olajtermelő országot magában foglaló csoport megerősítette októberi határozatát, miszerint novembertől 2023 végéig napi kétmillió hordóval kevesebb olajat termelnek ki. Az OPEC egyik szakbizottsága kéthavonta fogja felülvizsgálni a kitermelési politikát. Amennyiben a piaci helyzet azt indokolttá teszi, haladéktalanul összehívják a szervezet miniszteri szintű tanácskozását. Egyelőre azonban a következő tervbe vett, tárcavezetői szintű ülést 2023. június 4-re tűzték ki. Az indoklás szerint jelenleg jelentős a bizonytalanság a piacon. Ennek egyik oka a hétfőn hatályba lépő, a tengeri szállítású orosz kőolajra vonatkozó uniós embargó, amely a várakozások szerint az olajárak emelkedését vonja maga után. Az Európai Unió és a G7 csoport szombaton megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Lisi Niesner

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.