Pesti Srácok

Százezer forint feletti távhőszámlát kapott több csepeli panelház lakója, Németh Szilárd vizsgálatot követel

Százezer forint feletti távhőszámlát kapott több csepeli panelház lakója, Németh Szilárd vizsgálatot követel

Kivizsgálást szorgalmaz és bocsánatkérésre szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, aki azt írta, jogtalanul számláztak ki két csepeli panelház lakóinak távhőfogyasztásért több mint százezer forintot. A politikus közleményét a Technológiai és Ipari Minisztérium vasárnap juttatta el az MTI-nek. Németh Szilárd azt írta: megdöbbenve olvasta a sajtóban, hogy Csepelen két panelház lakói is több mint százezer forintos távhőszámlát kaptak.

- közölte a kormánybiztos. Hozzátette: ezt azonnal ki kell vizsgálni.

PestiSracok facebook image

- írta Németh Szilárd, aki annak kivizsgálását is szorgalmazta a főpolgármestertől, hogy a jogsértés előfordulhatott-e más, távfűtésű lakóházakban. A fővárosi kormányhivatalt pedig arra kérte, hogy haladéktalanul és teljes körűen vizsgálja meg a Kölcsey Lakásszövetkezet és a Főtáv felelősségét a fogyasztóvédelmi szabályok és a rezsicsökkentés megsértésében.

- hangsúlyozta közleményében a kormánybiztos.

Forrás: MTI; Fotó: csepel.info

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.