Pesti Srácok

Százezres pénzbírsággal megúszta Gődény György, de fellebbezett

Százezres pénzbírsággal megúszta Gődény György, de fellebbezett

Tárgyalással folytatódik az a rémhírterjesztés miatt indult ügy, ami Gődény György vírusszkeptikus gyógyszerésszel szemben zajlik. A vírusszkeptikus saját blogján megjelent írásában értelmetlen intézkedésnek nevezte a nyugdíjasok számára biztosított vásárlási idősávot, a kormányzat intézkedéseit víruspropagandának titulálta, illetve az egész védekezést mesterségesen szított hisztériának nevezte. A kötelezően viselni rendelt szájmaszkokról azt állította, hogy azok az egészségre ártalmasak, védelmi eszköz szerepüket nem töltik be. Gődénynél ezek után december rendőrök jelentek meg, házkutatást tartottak, majd előállították.

Az ügyben tárgyalás mellőzésével, csak az iratok alapján döntöttek 2021 szeptemberében: a gyógyszerészt rémhírterjesztés miatt egy év börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették. A végzés ellen Gődény fellebbezett, tárgyalás megtartását kérte, melynek hétfőn zajlott az előkészítő ülése a Nyíregyházi Járásbíróságon. Rögtön döntés is született: a korábbi ítéletet százezer forintnyi pénzbüntetésre mérsékelték. A történtekről a Nyíregyházi Törvényszék azt írja, hogy Gődény néhány esetben valós tényeket elferdítve állított be, és ez a magatartása alkalmas volt arra, hogy a bevezetett védelmi intézkedések célját és eredményességét akadályozza. Mivel az írás az interneten – a vádlott saját oldalán – jelent meg, az nagy nyilvánosság előtt elkövetettnek minősül, továbbá különleges jogrend idején jelent meg, amellyel a rémhírterjesztés bűntettét valósította meg. Az ítélet ugyanakkor nem jogerős, mert az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést – tájékoztatott a Nyíregyházi Törvényszék.

Forrás: Telex ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.