Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára mutatta be azt a programot, amelynek keretében közel százmillió forintos keretösszegre lehet pályázni fogyatékos gyermeket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatásra. Az ilyen szolgáltatást végzők otthonaikban tehermentesítik a családokat, vigyáznak a fogyatékkal élő gyermekekre, gondozzák és ápolják őket, amíg a szülők dolgoznak, ügyeiket intézik vagy pihennek.
Az államtitkár közölte azt is, hogy a kormány 2020-ban is ugyanekkora keretösszeget fordított erre a tizennégy év alatti fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok által igénybe vehető szolgáltatásra. A fővárosban és tizenegy megyében működik ilyen “fecske” szolgáltatás. A Nemzeti Szociálpolitikai Intézet honlapján közzétett pályázatra azok jelentkezését várják, akik eddig is, tavaly is segítették a fogyatékos gyermekeket nevelő családokat.
Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke elmondta: a sajtótájékoztatónak helyet adó Szivárványország Napközi Otthonban tizenkét súlyos, halmozottan fogyatékos ember nappali ellátásáról gondoskodnak, de Budapesten és több megyében “fecske” szolgálattal is segítik azokat a családokat, akik súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekeiket otthonukban nevelik. Ez nagy segítséget jelent a családoknak, még akkor is, ha csak pár órára veszik igénybe a rugalmas szolgáltatást.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS