fülöp attila
Magyar Péter Hadházy Ákos-féle "magaslatokba" emelte a prolihergelést az állítólag leromlott állapotú gyermekotthonok kapcsán
A temus messiást csúnya hazugságon kapták, de persze ez csak tovább erősíti a mesteri imázst. Nem is szeretnénk belezavarni a képbe, csöndesen mégis beszámolunk az újabb nagy dobásról.Fülöp Attila: Nekünk kell kidolgozni a törvényt, hogy megvédjük a gyermekeket
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára adott interjút a Magyar Nemzetnek a gyermekvédelmi kérdések kapcsán. Mint elmondta az új tárca rendkívül felelős kérdésekkel néz szembe, amelyekben a kormánypártok csak saját magukra számíthatnak, hiszen a baloldal bár most hangzatosan kiáll a gyermekvédelem mellett, soha nem szavazta meg a kormány hasonló tervezeteit, ezért az ő felelősségük azoknak a törvényeknek a kidolgozása, melyek biztonságos környezetté teszik a gyermekotthonokat, megvédik az ott dolgozókat és elsősorban a gyermekeket.Fülöp Attila: fel kell számolni a kommunista intézményi beidegződés lenyomatait
A gondoskodáspolitikában végleg fel kell számolni az államszocialista, kommunista időkből ránk maradt intézményi beidegződés lenyomatait – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán, a Gyöngyház Egyesület támogatott lakhatás házavató ünnepségén, Egerben. Fülöp Attila azt mondta: az államszocialista idők legnagyobb gondoskodáspolitikai bűne, hogy a közgondolkodásból kiirtotta a gondoskodásra szorulók iránti társadalmi felelősségvállalást, a velük való törődést, amely pedig az élet természetes része.A hideg idő miatt a vörös kód lép életbe a hajléktalanellátó intézményeknél
A hideg időjárás miatt hétfő este 8 órától léptetik életbe az úgynevezett vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.A KézenFogva Alapítványt és a Szerencsejáték Zrt.-t is díjazták az Érték Vagy! gálán
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az Érték Vagy! Gálán, 2023. december 4-én, a Magyar Zene Házában kiemelte, hogy a megváltozott munkaképességűek által betöltött állások nemcsak gazdasági értéket hordoznak, hanem közösségi szolidaritást is. Az eseményen a megváltozott munkaképességű embereket és az őket alkalmazó munkáltatókat díjazták.Fülöp Attila: a kormány biztosítja a hajléktalanellátáshoz szükséges forrásokat
Biztosítja a kormány a hajléktalanellátáshoz szükséges forrásokat, az állami támogatásért pedig elvárja, hogy mindenki lássa el a feladatát – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán, szerdán.Fülöp Attila: Iványi Gábor ne fenyegetőzzön, hanem lássa el a feladatot, amit az állami támogatás fejében vállalt
„Ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni” – üzeni a nagyvilágnak Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nevében. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára nem hagyta szó nélkül Iványi mondatait, szerinte ugyanis tud mit csinálni a lelkész: például fizesse meg az adót, fizesse meg a dolgozók után a járulékot, ne halmozzon fel köztartozást, és lássa el azt a feladatot, amit állami támogatás fejében saját maga vállalt.A háborús időkben is biztosítja a kormány a fogyatékosügyi szervezetek biztonságos működését
A veszélyek korát éljük, de Magyarország kormánya a nehéz, háborús időkben is biztosítja a fogyatékossággal élőket képviselő érdekvédelmi szervezetek biztonságos működését – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Facebook-oldalán.Fülöp Attila szerint a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek teljesítenie kell a kötelességeit az adótartozása ellenére
Van elegendő szabad férőhely a hajléktalanok számára, a hajléktalanellátásban részt vevő szervezetek felkészültek arra, hogy a hideg beköszöntével el tudják látni feladataikat – hangsúlyozta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.Ajánljuk még