fülöp attila
Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességű emberek csaknem fele dolgozik
A megváltozott munkaképességű magyar emberek csaknem fele munkából tartja el magát és családját, miközben 2010-ben csak 18 százalékuk talált munkát – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán, Székesfehérváron, a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. új telephelyének átadásán. Fülöp Attila rámutatott, hogy 2010-ben olyan országot vett át az Orbán-kormány, amelyben 3,6 millió ember dolgozott és 73 500 forint volt a minimálbér; ma 4,7 millióan dolgoznak és a minimálbér kétszázezer forint.Több mint hatszáz gyermeknek segített eddig a Regőczi Alapítvány
Már hatszázhatvankét gyermeknek segített egyszeri gyorssegély formájában, összesen több mint száznegyvennégymillió forint értékben a Regőczi Alapítvány – mondta Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az államfő felesége csütörtökön, Győrben.Országos körútra indult a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány
A koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket és családjaikat az állami, önkormányzati és karitatív intézményrendszer résztvevőivel szoros együttműködésben tudja hatékonyan, célravezetően segíteni a Regőczi Alapítvány – mondta a köztársasági elnök felesége, a Covid-árvákat segítő szervezet kuratóriumának elnöke kedden, sajtótájékoztatón, Pécsen.Fülöp Attila: sokan visszakerültek a magyarországi munkaerőpiacra
Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van az országban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden, Miskolcon, az „Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című rendezvényen.Hazudott a 24.hu a kalocsai gyermekotthonról
Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára hívta fel a figyelmet arra a közösségi oldalán, hogy a 24.hu nem mondott igazat. Hiába jelent meg az ombudsman jelentése arról, hogy a kalocsai gyermekotthonban nem történt bántalmazás, ők ennek az ellenkezőjét írták – világított rá a baloldali sajtó szövegértési problémáira.Újra látogathatók az idősotthonok
Újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, Pátyon.Fülöp Attila: a gazdaság szereplői nagy segítséget adnak a gyermekvédelemnek
A gazdaság szereplői nagy segítséget nyújthatnak a gyermekvédelem számára – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán, Székesfehérváron, a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) Egyesület gyermekvédelmi mentorprogramjának újraindításáról szóló eseményen.Schmuck Erzsébet Korózs nyomdokaiba lépett – kamuképpel próbálta lejáratni a tápiógyörgyei szociális otthont
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a kamuvideót gyártó Korózs Lajos (MSZP) nyomdokaiba lépett: kamuképpel próbálta lejáratni a tápiógyörgyei szociális otthont. A hamisítást Rétvári Bence, az EMMI államtitkára vette észre – erről írt az Origo. Schmuck a képet egy orosz portálról kölcsönözhette, és egy orosz kórházban készült.Százmilliós támogatásra pályázhatnak, akik sérült gyermekek ellátásában segédkeznek
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára mutatta be azt a programot, amelynek keretében közel százmillió forintos keretösszegre lehet pályázni fogyatékos gyermeket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatásra. Az ilyen szolgáltatást végzők otthonaikban tehermentesítik a családokat, vigyáznak a fogyatékkal élő gyermekekre, gondozzák és ápolják őket, amíg a szülők dolgoznak, ügyeiket intézik vagy pihennek.Ajánljuk még