Pesti Srácok

Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességű emberek csaknem fele dolgozik

Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességű emberek csaknem fele dolgozik

A megváltozott munkaképességű magyar emberek csaknem fele munkából tartja el magát és családját, miközben 2010-ben csak 18 százalékuk talált munkát – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán, Székesfehérváron, a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. új telephelyének átadásán. Fülöp Attila rámutatott, hogy 2010-ben olyan országot vett át az Orbán-kormány, amelyben 3,6 millió ember dolgozott és 73 500 forint volt a minimálbér; ma 4,7 millióan dolgoznak és a minimálbér kétszázezer forint.

Fülöp Attila kiemelte: 2010 óta folyamatosan segítik a megváltozott munkaképességűeket, akiknek nem tűnt el a munkavégző képességük; a megmaradt munkaképességüket – értéket teremtve – másoknak is meg tudják mutatni. Azt mondta, e célcsoport szociális biztonságának legfontosabb része a munkahelyhez jutás, ezért ezt az utat tovább szeretné folytatni a kormány. Fülöp Attila arról is beszélt, hogy minden ilyen területen megteremtett munkalehetőség kétszeresen is érték: egyrészt hozzáadott gazdasági értéket teremtenek az egész országnak, másrészt a megváltozott munkaképességű emberek rendszeres jövedelemre tesznek szert, azaz az egyéni létbiztonságot is szolgálják. Megjegyezte, hogy a cégcsoport dolgozói Székesfehérváron papíráruval végeznek munkát, a cég pedig nem csak hazánkban, de bizonyos szegmensben Európában is piacvezető.

Vargha Tamás, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy miután másfél éve felvetette a cégcsoport vezetőjének a telephely létrehozásának ötletét, most át is adhatják azt. Úgy értékelte, a kormány az elmúlt 12 évben nagy lépéseket tett a foglalkoztatás terén és teremtett egymillió új munkahelyet, de fontosnak nevezte a kis lépéseket is, mint amilyen ennek az üzemnek az elindulása.

Törő Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közölte, hogy több mint tizenkétmillió forintból újították fel az üzemnek otthont adó épületrészt; ehhez a helyi önkormányzat hárommillió forinttal járult hozzá. Megemlítette, hogy jelenleg hetvenöten dolgoznak az új telephelyen, de már újabb tíz ember vár arra, hogy munkába állhasson.

PestiSracok facebook image

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közlése szerint Székesfehérvár gazdasági centrumként újabb és újabb beruházásokat vonz a világ legmodernebb technológiáival, ennek ellenére ez az üzemnyitó szívet-lelket melengető, hisz itt a munkahely sokkal többet jelent, mint más esetekben: rendszerességet, jövőképet, egzisztenciát, stabilitást, hasznosságérzetet. Bejelentette, hogy amennyiben lesz rá igény, a cégcsoport által befizetett helyi adókat a jövőben vissza fogják adni támogatás formájában.

Csizi Péter, a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a teljes mértékben állami tulajdonban lévő cégcsoport több mint tízezer munkavállalót foglalkoztat országszerte 204 telephelyen; ezáltal a legnagyobb foglalkoztatók az országban ebben a szegmensben. A társaságcsoport éves szinten 900 üzleti partnernek több mint kilencezer fajta és 24 millió darab terméket állít elő. A partnerek között kis vidéki kkv-k és nagy állami vállalatok mellett sok nemzetközi multinacionális cég is megtalálható. Jelezte, hogy 2021-ben tizenegy új telephelyet és több mint 250 munkahelyet teremtettek. Hozzátette: a székesfehérvári üzemük tavaszra el fogja érni maximális befogadóképességét, a 120 főt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.