Pesti Srácok

Fülöp Attila szerint vállalhatatlan és romboló hatású Márki-Zay kijelentése

Fülöp Attila szerint vállalhatatlan és romboló hatású Márki-Zay kijelentése

Megrettentő, vállalhatatlan és tragikusan romboló hatású Márki-Zay Péternek, a baloldali pártok kormányfőjelöltjének a fogyatékkal élő embereket érintő vasárnapi kijelentése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy konferencián.

Fülöp Attila az Érték vagy! című a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról szóló – rendezvényen úgy fogalmazott, Márki-Zay Péter a fogyatékos jelzőt, honfitársaink százezreit megbántva, pejoratívan, szitokszóként használja, és ez nem nyelvbotlás, hanem gondolatának lenyomata.

– jelentette ki az államtitkár. Fülöp Attila azt hangoztatta, hogy minden egyes álláshely, munkakör, amelyet megváltozott munkaképességű, de dolgozni akaró és bíró munkavállaló tölt be, kétszeres értéket hordoz magában, hiszen nemcsak a gazdaságot erősíti, hanem a közösségi felelősségvállalást is. A kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának bővítését elsődleges célnak tekinti, mert a szociális biztonság alapját csak a munka teremtheti meg – mondta az államtitkár. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetében kiemelte, a kormány 2010 óta kiemelten kezeli a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi helyzetét, a munkaerőpiacon betöltött szerepüket. Közlése szerint a gazdasági növekedésnek köszönhetően foglalkoztatási arányuk a 2010-es 18 százalékról mára 44 százalékra emelkedett, jelenleg mintegy 160 ezren vannak jelen a munka világában. Idén mintegy 50 milliárd forintot biztosít az állam a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására, ami azt jelenti, hogy 411 akkreditált munkáltatónál, 1100 telephelyen majdnem 33 ezer fogyatékkal élő ember dolgozik – ismertette a miniszter. A rendezvényen Fülöp Attila bejelentette, hogy Kásler Miklós kezdeményezésére a visegrádi négyek közös nyilatkozatot írtak alá, amely kiállás és felelősségvállalás az adott országokban élő fogyatékos emberek önálló életkörülmények megteremtése, a számukra nyújtandó közösségi és nem intézményi alapú szolgáltatások megerősítése érdekében.

PestiSracok facebook image

A visegrádi országok egy olyan Európa építése mellett állnak ki, ahol a fogyatékos emberek önálló, önrendelkező állampolgárok és látható tagjai a közösségeknek – foglalta össze az államtitkár a nyilatkozat tartalmát. Az eseményen élőben jelentkeztek be a V4-ek kormányainak képviselői, megosztva országaik tapasztalatait a témában. Pawel Wdówik lengyel családügyi miniszterhelyettes közölte: a lengyel kormány elsődleges célja, hogy az ENSZ fogyatékossággal élők jogairól szóló egyezményének rendelkezéseit bevezessék, ugyanis annak elismertetésére törekszenek, hogy a fogyatékos emberek jogai semmiben sem különböznek az ép emberekétől. Elmondta azt is, hogy tavaly elfogadtak egy tíz évre szóló stratégiát, amelyben prioritásként szerepel a fogyatékossággal élők önálló életvitelhez való joga. Marian Jurecka, Csehország miniszterelnök-helyettese, munkaügyi és szociális ügyekért felelős minisztere arról beszélt, hogy a cseh kormány törvényi előírásokkal és szociálpolitikai támogatásokkal segíti a megváltozott munkaképességű emberek bevonását a foglalkoztatásba. Boris Azaltovic szlovák munkaügyi, szociális és családügyi államtitkár kiemelte, Szlovákiában is fontos a fogyatékossággal élő emberek integrálása a munkaerőpiacra, és most elsősorban a nyílt munkaerőpiacot célozzák meg.

A második alkalommal megrendezett Érték Vagy! konferencia egy olyan egyedülálló fórum, amely megmutatja az állami és piaci szektor nemzetformáló együttműködését, rávilágít a felelősségvállalás gazdasági és morális értékeire. A nap folyamán hazai és nemzetközi cégek képviselői, civil szervezetek vezetői, egyházi vezetők és közéleti szereplők osztják meg véleményüket és tapasztalataikat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatban – olvasható a meghívóban.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.