fülöp attila
Fülöp Attila: a kormányzat kész támogatni a családokat tanévkezdéskor is
A kormányzat kész anyagi hozzájárulást, segítséget adni a családoknak tanévkezdéskor is - hangoztatta a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Jászkiséren, a Csete Balázs Általános Iskolában, ahol a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében tanszercsomagokat osztottak ki. Fülöp Attila elmondta: ez már az ötödik év, hogy működik a köznevelési és a szociális terület összefogásával az a program, amelynek célja, hogy az iskolakezdést már ne csak a tankönyvek és az étkeztetés, hanem a tanszercsomagok támogatásával is könnyebbé tegyék az erre valamilyen szempontból rászoruló családoknak. Az elmúlt négy évben 348 ezer ingyenes tanszercsomagot osztottak ki; csaknem 3 milliárd forintot fordított erre a magyar kormány a Széchenyi 2020 programban - közölte az államtitkár.Fülöp Attila: több mint 16 milliárd forintból bővíthetik szolgáltatásaikat a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetek
Több mint 16 milliárd forintot nyert el 35, fogyatékossággal élőket segítő szervezet egy pályázaton – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Díjakat adtak át a Belügyminisztériumban a nemzetközi roma nap alkalmából
A nemzetközi roma nap alkalmából Balázs János-díjakat adtak át a roma kultúráért és oktatásért, a hátrányos helyzetű emberek felzárkózásáért tevékenykedők számára kedden a Belügyminisztériumban.Fülöp Attila: a kormány idén is segíti a fogyatékossággal élőket
A kormány idén is segítő kezet nyújt a fogyatékossággal élőknek és a megváltozott munkaképességűeknek – írta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán, csütörtökön.Magyarország gondoskodik a nemzetiségekről
Magyarország gondoskodik a nemzetiségekről, segíti és támogatja őket, ez pedig elsősorban olyan intézményrendszert jelent, amely biztosítja a nemzetiségi nyelv és kultúra megmaradását - mondta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjprogram oklevélátadó ünnepségén.A baloldal azt hangoztatja, hogy az állam kivonul a szociális ágazatból, de valójában négyszer annyit költenek erre a területre
Hamis az az állítás, hogy az állam kivonul a szociális ágazatból, hiszen a kormányzat ma négyszer annyit költ szociális ellátásra és gyermekvédelemre, mint 2010-ben – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyaron, hétfőn.Kezdődik a krízisidőszak, de van tartalék a hajléktalanellátó rendszerben
A kormány 12,5 milliárd forintot biztosít hajléktalanellátásra – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára péntek reggel az M1-en. Fülöp Attila emlékeztetett, hogy bizonyos létszám felett az önkormányzatok feladata megszervezni a hajléktalanok ellátását, amit a kormány finanszíroz.Idén több mint ezer milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra
Idén 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra, ami a három és félszerese annak az összegnek, amelyet 2010-ben fordított ilyen célokra a kormány – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató NKft. (Szoceg) pécsi jubileumi rendezvényén, pénteken.Fülöp Attila: kiemelten fontos a gyermekvédelemben dolgozók elismerése
A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók elismerése különösen fontos, mivel mindent megtesznek azért, hogy az intézményekből kikerülő fiatalok élete egyenesbe kerüljön, és így váljanak adófizető polgárokká – hangoztatta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Kalocsán.Ajánljuk még

















