Pesti Srácok

Fülöp Attila: kiemelten fontos a gyermekvédelemben dolgozók elismerése

Fülöp Attila: kiemelten fontos a gyermekvédelemben dolgozók elismerése

A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók elismerése különösen fontos, mivel mindent megtesznek azért, hogy az intézményekből kikerülő fiatalok élete egyenesbe kerüljön, és így váljanak adófizető polgárokká – hangoztatta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, Kalocsán.

Fülöp Attila a Speciális Gyermekotthoni Központ kalocsai tagintézményében – amely gyermekotthon, általános iskola és szakiskola – hangsúlyozta: ezért is hozta a magyar kormány azt az intézkedést, hogy idén januártól a speciális gyermekotthonokban dolgozók pótlékait ötszörösére emelik, ezzel is megköszönve a munkájukat. Az államtitkár az évzáró-gyermeknapon úgy fogalmazott, hogy "ha egy fiatal életéből hiányzik a biztonság és a kötődés, akkor ott különösen fontos a védelem, különösen fontos a gyermekvédelem rendszere". Hangsúlyozta: a fiatalok gyermekvédelemben eltöltött ideje átmeneti időszakot jelent, és "a 23 ezer gyermek ma Magyarországon nem önszántából, jókedvéből, és nem is érdemei híján került általában a gyermekvédelembe". Fülöp Attila azt mondta, a gyermekotthonokban élőknél és dolgozóknál látni kell azt az összetettséget, a traumákat és a lelki mélységeket, amelyeket egy gyermekotthon, a gyermekvédelem magában hordoz.

– mondta. Kitért arra: Kalocsán a speciális gyermekotthon vezetői és dolgozói azt vállalják, hogy olyan fiatal fiúkkal foglalkoznak, akiknek talán a legnehezebb a helyzetük, a legtraumatizáltabbak, de mégis megpróbálják "az életüket egyenesbe hozni".

PestiSracok facebook image

Juhász Gábor, a kalocsai gyermekotthon igazgatója elmondta: az évzáró-gyermeknapon vendégül látják az esztergomi speciális gyermekotthon lakóit. A találkozó csapatversenyekkel, közös főzéssel, kézműves foglalkozásokkal telik, majd a Kalocsai Fiúk Zenekar koncertjével zárul.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.