Pesti Srácok

Fülöp Attila: a kormány biztosítja a hajléktalanellátáshoz szükséges forrásokat

null

Biztosítja a kormány a hajléktalanellátáshoz szükséges forrásokat, az állami támogatásért pedig elvárja, hogy mindenki lássa el a feladatát – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán, szerdán.

Fülöp Attila elmondta: a kormány ma már 14 milliárd forintot költ a hajléktalanok ellátására, amely a 2010-es összegnek a duplája, és reálértéken is jelentősen nőtt. Hangsúlyozta: a kormány biztosítja az ellátás költségeinek fedezetét, míg magát a hajléktalanellátást az önkormányzatok szervezik, mintegy 240 civil és egyházi szervezet bevonásával. Az államtitkár a műsorvezetőnek az egyik fővárosi hajléktalanellátó intézmény nemrégiben elhangzott "fenyegetőzésével" kapcsolatos kérdésére, miszerint "a végtag nélküli hajléktalanokat kitolják az utcára, ha nem lesz több forrás", úgy reagált, hogy egy ilyen megnyilatkozás mindig az ellátottakat veszélyezteti, és ez nem jó egy olyan ellátórendszerben, ahol a legelesettebbekről szeretnének gondoskodni.

– tette hozzá. Kiemelte, hogy ma Magyarországon a hajléktalanszállók kihasználtsága még a nyolcvan százalékot sem éri el, sőt, Budapesten ez alatt van, vagyis minden rászoruló igénybe veheti az ellátást.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– ismertette, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy senkinek sem kell az utcán aludnia, ami hideg időben nemcsak emberhez méltatlan, de életveszélyes is lenne.

– tette hozzá. Az államtitkár szólt azon átmeneti szállásokról is, amelyeket a rászorulók általában csak a leghidegebb időszakban, egy-egy éjszakára vesznek igénybe.

– tette hozzá.

– szögezte le Fülöp Attila.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton