Pesti Srácok

Százra nőtt a szomáliai pokolgéprobbantások halálos áldozatainak a száma

Százra nőtt a szomáliai pokolgéprobbantások halálos áldozatainak a száma

Százra nőtt a szomáliai fővárosban szombaton végrehajtott két pokolgéprobbantás halálos áldozatainak száma, további háromszázan megsérültek. A támadás aznap történt, amikor az elnök, a miniszterelnök és más magas rangú vezetők arról tanácskoztak, hogyan lépjenek fel az erőszakos szélsőségesek, mindenekelőtt az as-Sabáb terrorszervezet ellen, és a kormány új offenzívát indított a szélsőséges csoport ellen.

Beszámolók szerint az első robbanás az oktatási minisztérium épületénél történt, a második pokolgépet ebédidőben, egy zsúfolt étterem közelében hozták működésbe. A Shabelle szomáliai hírportál arról számolt be, hogy a meggyilkoltak között van a fővárosi rendőrség vezetője és egy neves újságíró is. A portál szerint Katar, Törökország és Etiópia légitársaságai terrortámadásoktól tartva törölték Mogadishuba tartó járataikat.

Az al-Káida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló as-Sabáb több mint egy évtizede harcol az Afrika szarván fekvő államban a jelenlegi kormányzat megbuktatásáért és az iszlám törvénykezésen alapuló uralmuk bevezetéséért. Az as-Sabáb gyakran támad a fővárosban lévő célpontokat; az offenzívák rendszerint robbantásokkal kezdődnek, majd fegyveresek hatolnak az épületbe és tűzpárbajba bocsátkoznak a biztonsági erőkkel. Az iszlamisták 2015-ben már megostromolták az oktatási minisztériumot. A szombati támadás a Zobe csomópontnál történt, ahol az as-Sabáb által 2017-ben elkövetett robbanás több mint ötszáz embert ölt meg.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.