Gyurcsány Ferenc élete nehéz. Most, hogy felesége annyi év távollét után visszatért Brüsszelből, és már huzamosabb ideje itthon tartózkodik, keserűen nő a házasélet terhe a vállain. Kancsal pályáján ráadásul fel-fel szikrázik a házaséletük dinamikája, különösen, mivel Dobrev Klára hazai politikai kiteljesedésének legnagyobb gátló tényezője Ferenc, és ezt Klára is tudja. Klára ráadásul népszerűbb Ferencnél, és Ferenc nélkül még népszerűbb lenne. És ezt pedig Ferenc tudja.
Nem csoda, hogy a különösen megterhelő hétvégét lezáró vasárnap este Ferenc keze borért és papírért nyúl. Iszik és alkot, kiírja és kiissza magából fájdalmait. Ferenc az első pár gondolat megfogalmazása előtt még szívesen elmélázik azon, hogy ő nemcsak egy kiváló politikus, de egy másik életben akár sikeres író, költő is lehetett volna. Irodalmi indulása ugyanis elsöprő volt. “Őszödi beszéd” című szabadversét olyan íróóriások méltatták, mint Eszterházy Péter, akiben Ferenc irodalmi mentorát tisztelte. Még ha ezt így sosem mondták ki egymás között. Eszterházy Péter azóta elment, de vitathatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc hatása oly hullámokat vetett a kultúrában, hogy az még sokáig nyaldosta a romkocsmák falait slam poetry-k formájában. Ferenc tisztában volt vele, hogy ezt is neki köszönheti Budapest. Sőt, egész Magyarország.
Ferenc eztán írni kezd, de érzi, hogy a lázas víziókhoz nem lesz elég a chilei merlot, valami erősebb kell, valami cabernet, vagy mégis inkább két üveg merlot. Közben azonban alakulnak a víziók, hiszen már magát látja szemlesütött emberek tömegében, akiknél mind magasabb, akik fölé az erkölcs emeli. Volt egy ilyen álma egyszer, csak fordítva, hogy sok ember állta körül, akik mind magasabbak voltak, és gyűlölték őt, és gyűlöletük fölé magasodott, és ő csak ment, egyre összébb, míg végül csak egy kicsike pont maradt. De most a chilei hegyek nedve megmutatta a számára, hogy mégis neki van igaza, és mindenki másnak nincs. És az ellenségeinek szégyellni kell magukat, amiért az ellenségei. És akkor, egyetlen lendülettel megcsinálta a verset. Visszaolvasta és úgy érezte, akár prédikációnak is elmenne. A címe az lett: “Szégyen fideszesnek lenni”. De nem is a címe tetszett neki különösen, hanem ez a rész:
Kényelmetlen lehet szemlesütve járni.
A szégyen marja a bőrt.
Marja?
Na, ezzel odabaszott. Eszterházy neki megengedte, hogy káromkodjon, mert ő jól bánik még a csúnya szavakkal is, ért a csúnya szavak nyelvén, szóval mondhatja, hogy ezzel odabaszott. Győzelmi mámorban pötyögte be versét a Facebookra, de egy pillanatra megállt. Hiszen csak egy másik életben lett volna kiváló költő, ő ebben viszont a politikusi pályát választotta, és műveli azt is mesterien, így rögtön működésbe is lépett a rutin, hogy a szavazókat, azokat sosem szabad szidni, vádolni, hülyézni, megalázni. Politikust lehet, szavazót nem, mert a szavazó szavaz. Pláne nem szabad szavazót kampány közepén sértegetni. Mert, még ha addig nem is akart, ha sértegetni kezdik, elmegy szavazni. Ellene. Márpedig ebben a versben, bár tényleg jól odabaszott, az egész fideszes, békemenetes csürhének megmondta végre, hogy szégyelljék a pofájukat. Na, ez az, amit egy költő megtehet, de egy politikus nem. És Gyurcsány Ferenc politikus – fújta ki lassan a levegőt. De aztán a feleségére gondolt. És megnyomta a „Küldés”-t.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS