Szeptember 18-án az ország szinte minden nagyobb városát egyszerre borították be a Kétfarkú Kutyapárt népszavazást kifigurázó plakátjai. Veszprémben és Tapolcán tizenéves fiatalokat, mondhatni gyerekeket láttak a város több pontján, hónuk alatt plakátokkal, kezükben csirizes vödörrel. Tapolcán sikerült lencsevégre is kapni a helyiek szerint 13-15 éves gyerekeket. Egy magyar rendőr közben kikelt magából a közösségi portálon, a párt hivatalos oldalán, amiért egyesektől ez a köszönet a több ezer egyenruhásnak, akik hónapok óta, a családjuktól távol védik a határokat.
A választásokat előszeretettel kifigurázó, nemzeti ügyekből kabarét gyártó Magyar Kétfarkú Kutyapárt nagy pártokat megszégyenítő tempóban szállt be a kötelező betelepítési kvóta kapcsán kiírt népszavazás kampányába. A választópolgárok megtévesztése érdekében ezrével nyomtatják és helyezik ki azokat a plakátokat, óriásplakátokat, melyek a kormányzati plakátok szín- és grafikavilágát másolva buzdítanak az érvénytelen szavazásra. Illetve talán viccesnek szánt, de annál erőltetettebb blődségekkel próbálják elbagatellizálni, sőt parodizálni a sorsdöntő referendumot.
A kétfarkúak saját bevallásuk szerint 30 millió forint támogatást kaptak akciójukra, vagyis arra, hogy hülyét csináljanak a magyar választókból. A társadalom persze érzékenyen reagál a drága viccre. A kabaré párt plakátjait sorra tépik le a kandelléberekről, villanyszekrényekről. Nem is voltak restek tovább kunyerálni. Facebook oldalukon azt írták már egy héttel ezelőtt, hogy több mint százezer plakát kikerült, de mivel azokat iszonyú sebességgel tépkedik le az emberek, ezért kellenének még aktivisták, és persze további pénz sem ártana.
„Szóval ha van időtök, segíthetnétek még plakátozni. Illetve ha küldtök még pénzt, akkor bérlünk még több olyan helyet, ahonnan nem tudják leszedni” – írták.
Ha elhisszük, hogy magánemberek, szimpatizánsok adták össze a 30 millió forintot, amit eddig elköltöttek, felmerül a kérdés, hogy amikor jótékony célra, súlyos betegségben szenvedő gyermekek tucatjainak gyógyíttatására gyűjtenek adományokat hasznos civil szervezetek, ki az, aki inkább városa teleragasztását támogatja, hülyeségeket, értelmetlen szóvicceket ábrázoló plakátokkal?
A már idézett Facebook bejegyzésből az is kiderül, hogy a temérdek normál méretű plakát mellett 500 óriásplakátra, 500 citylight és 300 elmű szekrényes reklámra futotta a nagylelkű adományokból. A tízmilliókból nyomtatott és kihelyezett reklámokon olyan értelmes gondolatok szerepelnek, mint: „Ne kockáztassunk, szavazzunk menyéttel!”, „Tudta, hogy önre dőlhet egy fa?”, „70 menyét könnyedén eldugíthat egy átlagos méretű csatornát”, vagy a kevésbé vicces: „Egy átlagos magyar több UFO-t lát életében mint bevándorlót”
Ez utóbbira egy magyar rendőr úgy reagált a párt Facebook oldalán:
„Köszönjük az elismerést több ezer bajtársam nevében, akik ott dekkolnak a határon távol a családjuktól hónapokig. Ezek szerint ti jól alszotok, mi pedig jól végezzük a munkánkat… Van nektek lelkiismeretek? Szégyenfoltjai vagytok a hazának”.
Tizenéves, szinte még gyermek fiatalok talán jó heccnek tarják a poénkodó plakátokat, ezért tömegével vesznek részt a ragasztgatásban, sokan talán fel sem fogva, miről szól a népszavazás. De Tapolcán azt is hallottuk, hogy némi juttatás is jár a kamaszoknak szabadidejük beáldozásáért.
Fotók: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS