Pesti Srácok

Szél Bernadett akár a Jobbikkal vagy az MSZP-vel is el tudja képzelni a folytatást

Szél Bernadett akár a Jobbikkal vagy az MSZP-vel is el tudja képzelni a folytatást

Nem érzi cserbenhagyásnak társelnök-társa, Schiffer András lemondását Szél Bernadett, de nem is ért egyet a távozásával.

Az LMP vezetője az Indexen szerdán megjelent interjúban azt mondta: nem tart attól, hogy a társelnök távozásával a pártnak vége lenne, mert az LMP hálózatos felépítésű, a bázisdemokrácia működik, amelynek a hátrányai mellett van előnye is. Szél Bernadett a pártot szervezetileg erősnek látja, így nem tervezi annak átalakítását, feladatként jelölte meg ugyanakkor, hogy "terepre kell menni". A párt nyáron tartja majd a tisztújítást - ismertette -, és több alkalmas jelöltet is lát a posztra - jelentette ki a Hadházy Ákos esélyét firtató kérdésre. Elmondta azt is: a parlamenti pártok egyikével sem alkotna szövetséget, együttműködést azonban a Jobbikkal és az MSZP-vel is el tud képzelni. Schiffer András távozásának indokairól azt mondta, bár maga is úgy látja, a jelenlegi parlamenti ciklusban a szakpolitikai viták színvonala is jelentősen csökkent, szerinte ilyen helyzetben még eltökéltebbnek kell lenni. Reméli ugyanakkor, hogy Schiffer András a jövőben azt a szellemi erőteret erősíti majd az LMP körül, amit most hiányol.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: Origo

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.