Pesti Srácok

Szent II. János Pál pápa közbenjárását kérik halála évfordulóján, hogy véget érjen a járvány

Szent II. János Pál pápa közbenjárását kérik halála évfordulóján, hogy véget érjen a járvány

Stanislaw Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek arra hív mindenkit, hogy csütörtök este, Szent II. János Pál pápa halálának tizenötödik évfordulóján közösen kérjék a szent pápa közbenjárását a koronavírus-járvány befejeződéséért – olvasható a Magyar Kurír katolikus portálon. A bíboros, a néhai Szentatya egykori titkára azt kéri, hogy a 2005-ben elhunyt egyházfő halálának időpontjában, 21 óra 37 perckor közös imádságban újból gyűljünk össze körülötte, és szálljon a magasba felajánló imádságunk.

A portál idézi a bíborost: tizenöt évvel ezelőtt Vatikánvárosban, a Szent Péter téren, de a világ minden táján a templomokban és a kápolnákban, a városok terein és az útszéli kereszteknél emberek milliói virrasztottak.

– idézték a nyugalmazott krakkói érseket. A bíboros kitért arra is, hogy amikor most az üres Szent Péter térre néz, vagy az üres templomokat és kihalt utcákat látja, visszaemlékszik a pápa halálának pillanataira. A világ most is leállt, ahogy tizenöt évvel ezelőtt is. Stanislaw Dziwisz hozzátette: akkor az emberek úgy érezték, hogy árvák lettek, de tudták erősíteni egymást és vigaszt keresni Istenben.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést a bíboros.

Szent II. János Pál pápa – született: Karol Józef Wojtyla – 1978 októberétől 2005. április 2-án bekövetkezett haláláig vezette a katolikus egyházat. Ő volt a kétszázhatvannegyedik az egyházfők sorában, majd Ferenc pápa avatta szentté 2014. április 27-én.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.