közös imádság
Együtt imádkozott a békéért a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője
Együtt imádkozott a békéért a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője kedden, Budapesten, az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalának kápolnájában – közölte az evangélikus egyház kommunikációs szolgálata. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke imádságban kérte Isten segítségét, hogy a világon, különösen Ukrajnában megteremtődjön a béke.Szent II. János Pál pápa közbenjárását kérik halála évfordulóján, hogy véget érjen a járvány
Stanislaw Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek arra hív mindenkit, hogy csütörtök este, Szent II. János Pál pápa halálának tizenötödik évfordulóján közösen kérjék a szent pápa közbenjárását a koronavírus-járvány befejeződéséért – olvasható a Magyar Kurír katolikus portálon. A bíboros, a néhai Szentatya egykori titkára azt kéri, hogy a 2005-ben elhunyt egyházfő halálának időpontjában, 21 óra 37 perckor közös imádságban újból gyűljünk össze körülötte, és szálljon a magasba felajánló imádságunk.Ferenc pápa a járvány sújtotta emberiségért imádkozott
Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a Miatyánk imádsággal, amelyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben. A Szentatya korábban jelentette be, hogy a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólítja az új koronavírus okozta betegség miatt kialakult járványhelyzetben.Ajánljuk még