Pesti Srácok

Szentkirályi Alexandra: a budapestiek fizetik meg a "milliárdos Gyurcsány-számlát"

Szentkirályi Alexandra: a budapestiek fizetik meg a "milliárdos Gyurcsány-számlát"

Ma a fővárosiak fizetik meg a "milliárdos Gyurcsány-számlát" – jelentette ki a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Szentkirályi Alexandra egy, az erre az alkalomra készített plakáttal szemléltetve mutatta be, hogy – jelenlegi számításaik szerint – mintegy 842 millió forint azon, Gyurcsány Ferenchez, illetve a DK-hoz "ezer szállal kötődő" embereknek a bére, akik fizetésüket fővárosi cégektől, vagyonkezelőktől, felügyelőbizottságoktól vagy magától a Fővárosi Önkormányzattól kapják.

A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje szerint ezt a "Gyurcsány-számlát" a budapestiek fizetik meg, és "nem lehet tudni, hogy ezeken felül vannak-e még további összegek", illetve ebben a 2023-ban, Karácsony Gergely által tanácsnokoknak kifizetett 406 millió forint még nincs is benne.

– hangoztatta. Szentkirályi Alexandra azt mondta, hogy számítások szerint ez a közel egymilliárdos összeg, amelyet a Fővárosi Önkormányzat "Gyurcsány-káderekre" költ, egyharmada az egy év alatt útfelújításokra költött összegnek, illetve a fele annak, amelyet elvontak a budapesti köztisztasági cégtől, valamint négyszerese az állategészségügyre fordított kiadásoknak. A kormánypárti politikus szerint Karácsony Gergelyéknek ezek a kérdések sokadrangúak ahhoz képest, hogy "Gyurcsány Ferenc embereit a megfelelő zsoldban tartsák".

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve, hogy Gyurcsány Ferenc egykori minisztereit, államtitkárait, kabinetfőnököket, sőt, még korábbi testőrét is egy-egy zsíros fővárosi pozícióból fizetik. Szentkirályi Alexandra szerint ennek fényében különösen érdekes Karácsony Gergely "Jövőt adunk Budapestnek" szlogenje, hiszen – mondta – eközben a múlt emblematikus embereit és magát Gyurcsány Ferencet is ő fizeti és tartja hatalomban. A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje azt hangoztatta, hogy Budapest ennél többet érdemel és – mint fogalmazott – "június 9-én azért kell leváltani Karácsonyékat, hogy ezt a dohos-poros Gyurcsány-féle múltat végleg nyugdíjazzuk, annak érdekében, hogy a budapestiek pénzét ne Gyurcsányékra, hanem a fővárosiak által fontosnak tartott célokra lehessen fordítani".

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?