Szép volt, Vidi, innen lehet és kell továbbépítkezni

Hét ponttal zárta az Európa Liga-csoportkört a Vidi, amely felvette a versenyt a Chelsea-vel is, sőt, itthon pontot rabolt a gigásztól. Most nem kell elkényelmesedni, most nem kell túldicsérni; ha folytatódik ez az építkezés, pár éven belül talán a Bajnokok Ligája-csoportkör is elérhető lehet. Munkával, jó taktikával, lépésről-lépésre.

Ha csak annyi légiós lenne a Vidiben, amennyi a BATÉ-ban játszik! Az elmúlt időszakban jó párszor olvastam ezt a megjegyzést a magyar bajnoki címvédővel kapcsolatban. Ezért is különösen érdekes, hogy az UEFA adatbázisa szerint pontosan ugyanannyi külföldi van (volt) a két csapat EL-keretében: nyolc. Ez a hozzáállás azért jellemző – sok embernek sohasem lehet semmi elég jó. A BATE éppen annyira fehérorosz, amennyire a Vidi magyar: ugyanúgy posztmodern klubcsapat, de jelentékeny hazai „maggal”.

Nem szabad abba a hibába esni, hogy túlértékeljük a Vidi Európa Ligában nyújtott teljesítményét (ideje elfelejteni a fantasztikus, csodálatos stb. jelzőket), de lekicsinyelni sem kell. Hét pont az hét pont, önmagában már a csoportkörbe jutás is bravúr egy magyar klubtól, de ott sem vallott szégyent az együttes. Sőt, ha a PAOK valamivel komolyabban veszi az utolsó meccsét (vagy nem ennyire rossz csapat – közösség –), és esetleg legyőzi a BATÉ-t, a Chelsea elleni döntetlennel továbbjutott volna az együttes.

Az lett volna a nagy történet, de a BATÉ-tól sem sajnálhatjuk a sikert, hiszen oda-vissza legyőzte a Vidit.

Ráadásul jó lenne, ha a magyar futballban végre elfelejtenénk a feltételes módot – egy említést megérdemel, többet nem; ha a „mi lett volna, ha” alapon néznénk a futballtörténelmünket, akkor minimum kétszeres világbajnokok lennénk. Nem vagyunk. Nem akarunk örökké számolgatni, alternatív történelmet írni. Inkább örüljünk ennek a masszív, igenis dicsérhető teljesítménynek.

Jó volt nézni ezt a Vidit a Chelsea ellen, mind idegenben, mind itthon; a csapat nem veszítette el előre a meccset, nem rettent meg, hanem felvette a küzdelmet. Kint sem voltunk olyan távol a döntetlentől, ami itthon végre összejött. Nego gólja klasszismunka volt, és jó volt látni azt a lelkesedést, amivel a játékosok végigrobotolták a mérkőzést.

Meccsben voltunk, ez volt az igazán remek érzés, és ezt akkor sem veheti el senki, ha az angol klub a vegyescsapatával lépett pályára, és jól láthatóan nem szakadt meg a győzelemért. Mert azért alibizésről sem beszélhetünk, és egy ekkora költségvetésű csapattól, ilyen játékerejű egyesülettől komoly tett pontot rabolni.

Hét pontot ért el a Vidi – erre lehet, és kell is alapozni. Egyrészt meg kell tartani az edzőt, az ebben a szezonban valóban bizonyító Marko Nikolicsot, másrészt meg kell őrizni azt az egységet, azt a mentális erőt, amely most a Vidi sajátja. Jó lenne látni, hogy most az egyszer nem épül le az adott klub az igazán szép (fél)siker után, hanem ahogyan a profik, tovább építkezik. Mert van értelme, sőt, ha a magyar futball kilátástalan közelmúltját nézzük, talán ennek van értelme egyedül. Szép lassan, kockáról-kockára építkezve, ésszel igazolva, teljesíthető taktikával pályára lépve. És akkor jövőre már a BATÉ-t is sikerülhet legyőzni, és a Chelsea ellen már mi is gálameccsre készülhetünk.

Fotó: MTI