Lenulláztuk a háromoroszlánosokat, karnyújtásnyi közelségbe került a bennmaradás! – A-csoportos jégkorong-vb: Magyarország – Nagy-Britannia 5–0

Az A-csoportos vébék újkori történetében először fordult elő, hogy a magyar válogatott kapott gól nélkül nyerjen meg egy mérkőzést, így dupla bravúrt könyvelhetett el csapatunk Nagy-Britannia ellen. Ez a jégkorong győzelem nemcsak emiatt rendkívül értékes, de azért is, mert minden valószínűség szerint A-csoportos tagságunk megőrzését jelenti!
Miután a két nyerhetőnek ítélt mérkőzés közül az egyiket – Ausztria ellen -elveszítettük, így Nagy-Britannia ellen mindenképpen nyerni kellett céljaink eléréséhez. Érdekes hokitörténeti esemény is volt a mai mérkőzés, hiszen a jégkorong elitmezőnyében utoljára 1939-ben játszott egymás ellen a két csapat, azóta csak alacsonyabb osztályú világbajnokságokon találkoztunk a szigetországiakkal.

Számunkra nem voltak azonban túl jók az előjelek, hiszen az osztrákok ellen mindössze néhány perc játék után megsérülő Bartalis Istvánról a vizsgálatok után kiderült: számára véget ért a világbajnokság. Így rögtön cserélnie kellett stábunknak a keretben, a kikerülő Bartalis helyét az a Nagy Krisztián vette át, aki az utolsó keretszűkítésig maga is tagja volt a keretnek, végig is csinálta a felkészülést, és Svájcba is kiutazott a csapattal, igaz, csak vésztartalékként, arra az esetre, ha valaki megsérülne. Ez a helyzet Bartalis kiválásával előállt, így Nagy Krisztián már ott is volt a jégen ma este.
Mi az, hogy ott volt? Nagy Krisztián úgy mutatkozott be a világbajnokságon, amelynél jobban nem lehet. Első lövéséből kilőtte a lepkés felsőt, így megszereztük a vezetést. A gól érezhetően megfogta a fehérben játszó briteket, amelynek révén egészen a harmad derekáig fölényben játszottunk, sőt, emberelőnybe is kerültünk a Hárival szemben elkövetett szabálytalanságért. Helyzetekig eljutottunk, de betalálni nem sikerült és a kivédekezett emberhátrány tudatában némiképp vérszemet kaptak a britek, mert átvették a játék irányítását. Helyzetek sorát dolgozták ki, különösen Kirk volt elemében, de vagy ő hibázott, vagy a védelmünk, kapusunk hárított, így nem sikerült az egyenlítés. A harmad ráadásul újabb magyar góllal zárult, Szongoth Domán kapott jó korongot, szenzációs cselt csinált és a hálóba emelt. Szongoth a teljes A-csoportos mezőny második legfiatalabb tagja.
Kétgólos előnyben kezdhettük a középső harmadot, ám csakhamar emberhátrányba kerültünk, Papp Kristófot állították ki botütésért. Kirk, akitől a szépítést várták a britek, sokat pepecselt a koronggal, Terbócs ragyogóan lecsapott a lehetőségre, és pompásan fejezte be a szólót, így hárommal vezettünk. Közeledve a meccs feléhez elmondhattuk, hogy nagyon úgy alakult minden, ahogyan szerettük volna. Jól mutatta a helyzetet, hogy a brit kapitány kapust cserélt, ezzel próbálva felrázni az övéit. Védekezésünk fegyelmezett volt, s bár a támadási kísérleteinket olykor sikeresen lefülelték a britek, azért mégis megvoltak a helyzeteink, Erdély Csanád szólója végén például egy védő húzta ki a kapuson már túljutott, s a gólvonalon táncoló pakkot. A szerencsével sem álltunk hadilábon, mert Kirk másodjára lőtt kapuvasat, de a jó csapatnak van szerencséje. Ez a szerencse továbbra is szükséges volt, ugyanis emberhátrányba kerültünk ismét, ezúttal a Nottinghamben légióskodó Garát mehetett kényszerpihenőre. Ragyogóan védekeztünk és Bálizs is remekül védett, s mert minden brit próbálkozás kijött, megúsztuk a hátrányt. Kisvártatva jött azonban a következő brit emberelőny, Stipsiczet is leküldték, de ezt is elhárítottuk, sőt, mi zártuk fórban a harmadot, de nem találtunk be, így három gólnyi előnnyel mehettünk az újabb pihenőre.
Jégkorong, hiba nélkül
Taktikusan, remekül játszottunk a záró harmad elején, védekezésünk továbbra is hiba nélküli volt, az idő pedig csak pergett, pergett, ami nekünk kedvezett. A harmad közepéhez közeledve előnybe kerültünk, s bár be nem lőttük, de ezzel újabb két perc eltelt, közelebb kerültünk célunkhoz, a győzelemhez. Amitől tartani lehetett, hogy a britek mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdenek, abból semmit nem láttunk, sőt, sokkal inkább mi álltunk közelebb a negyedik gólunkhoz, mint a britek a szépítéshez. Bálizs azért így is huszonöt védésnél járt a hajrához érkezve, majd hat és fél perccel a vége előtt eldöntöttük a párharcot. Egy gyors kontra végén kettő az egyre léphettünk meg, Terbócs pedig tökéletes lövéssel pókhálózta ki a bal felsőt. S szinte rögtön jött az újabb gól, Sárpátki helyzete még kimaradt, de fél perccel később Nagy Krisztián már nem hibázott. A brit csapat a mérkőzés végére elvesztette a fejét, több kiállítást is összehoztak, durva, sportszerűtlen játékra váltottak, nem tudták elviselni a vereséget. A mieink erre is jól reagáltak, nem mentek bele az adok-kapokba. Nem is volt miért, magabiztos vezetésünk birtokában zsebben volt a kulcsfontosságú párharc.
Válogatottunk a világbajnokság számunkra legfontosabb meccsét kapott gól nélkül, imponáló játékkal nyerte meg, amellyel hatalmas lépést tett azért, hogy sorrendben másodszor is bent maradjon a világelitben. Ez jó mulatság, férfi munka volt!
Vezető kép: a Nemzetközi Jégkorong Szövetség hivatalos oldala (iifh.com)







