Pesti Srácok

Az osztrákok elleni vereség után ki-ki meccs következik Nagy-Britannia ellen

Az osztrákok elleni vereség után ki-ki meccs következik Nagy-Britannia ellen

Szoros meccsen kikapott Ausztriától a magyar jégkorong-válogatott az A-csoportos jégkorong-világbajnokságon, így a továbbra is pont nélkül áll csoportjában. A cél azonban még mindig elérhető, amennyiben holnap este sikerül legyőzni Nagy-Britanniát.

Ahogyan azt már beharangozónkban és a finnek elleni nyitómeccsünk után is jeleztük, két kulcsfontosságú meccset játszik a magyar válogatott a svájci A-csoportos jégkorong-világbajnokságon. Az egyiket tegnap délután vívtuk Ausztria ellen, ahol annak ellenére is reménykedtünk a győzelemben, hogy az elmúlt időszakban inkább az osztrákok sikerét hozta a két együttes párharca. Csapatunkban ott volt a finnek ellen még pihenő Galló Vilmos és Bartalis István is, hiszen gólt, gólokat kellett lőni a remélt győzelemhez. Bartalis Sofron Istvánnal és a csapatkapitány, Erdély Csanáddal, míg Galló Hári Jánossal és Papp Kristóffal került egy sorba.

A mérkőzés első harmadában meg is lőttük a remélt gólunkat, Sofron István révén, igaz, ez csak az egalizáláshoz volt elég, hiszen ekkor már vezettek az osztrákok. A játékrészben újabb gól már nem született, pedig helyzetek voltak mind a két oldalon. A második játékrészben lüktető és változatos játékot láthattunk, a rengeteg lehetőség és az emberelőnyös helyzetek miatt az számított meglepetésnek, hogy egyik csapat sem tudott betalálni.

Ez viszont nyitottá és rendkívül izgalmassá tette a záró harmadot, amelyben aztán megérkeztek a gólok is, ám ebből sajnos nem mi jöttünk ki jól. Azzal kezdődött, hogy Hári Jánost úgy küldték ki két percre, ami finoman fogalmazva is vitatható volt, az osztrákok pedig köszönték szépen és éltek a lehetőséggel. Gyorsan gólra váltották előnyüket, majd védelmünk látható zavarát gyorsan kihasználva újabb góllal mattolták Bálizs Bence kapuját, amellyel elhúztak kettővel. Mondani sem kell, nem adtuk fel, és a nekünk is megítélt emberelőnyt Vincze Péter kihasználta, így ismét szoros lett az állás.

Majoross Gergely mindent megpróbált, lehoztuk Bálizst, hat az ötre támadtunk, fel is álltunk, lövéseink is voltak, de ahogyan az ilyenkor gyakran lenni szokott, Thimo Nickl betalált az üresen maradt magyar kapuba, így végleg eldőlt minden. Szerencsére ez utóbbi mondatrész csak az osztrák-magyarra vonatkozik, a bent maradásra még nem. A mai pihenőnap után ugyanis holnap Nagy-Britannia következik. Ausztria, amely a megelőző játéknapon a britek ellen is nyerni tudott, két győzelmével már biztosan megőrizte A-csoportos tagságát, most rajtunk a sor, hogy mi is legyőzzük a szigetországiakat.

Amennyiben ez sikerül, lehetőleg a rendes játékidőben, akkor jó eséllyel mi is ott leszünk jövőre a világelitben.

Vezető kép: a Nemzetközi Jégkorong Szövetség hivatalos oldala (iihf.com)

 

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.