Szerdai együttes ülésén szavaz a kétkamarás román parlament arról, hogy tisztségben marad-e Ludovic Orban miniszterelnök jobbközép kormánya – döntötte el keddi ülésén a parlament egyesített házbizottsága.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) alig három hónapja beiktatott kisebbségi kormánya ellen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztett be bizalmatlansági indítványt, hogy megakadályozza a kétfordulós polgármester-választás bevezetését, amelyet az Orban-kabinet úgynevezett kormányzati felelősségvállalással terjesztett a parlament elé. Az RMDSZ becslése szerint a romániai magyarság polgármestereinek 20 százalékát elveszítené, ha bevezetnék a kétfordulós választást. Egy második forduló ugyanis lehetővé teszi, hogy a román pártok összefogjanak az első körben élre került magyar jelöltekkel szemben.
A kormányzati felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezeteket nem vitathatja meg a parlament, azok automatikusan elfogadottnak minősülnek, ha három napon belül senki sem terjeszt be bizalmatlansági indítványt, vagy a kormány túléli a bizalmi szavazást. A bizalmatlansági indítvány szerzői hatalmi visszaéléssel, a demokrácia alapvető szabályainak megsértésével vádolják az Orban-kormányt, azt kifogásolva, hogy a kormánypárt “önös érdekei miatt”, a korábbi alkotmánybírósági határozatokat és az európai ajánlásokat megsértve, alig néhány hónappal a júniusban esedékes helyhatósági voksolás előtt próbálja módosítani a választási törvényt.
A kormány megbuktatásához és a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet parlamenti elutasításához a törvényhozók több, mint felének – vagyis legalább 233 képviselőnek és szenátornak – támogatására van szükség, a jelenlévők számától függetlenül. A PSD-nek jelenleg 202, az RMDSZ-nek 30 törvényhozója van. A két párt arra számít, hogy a függetlenek közül is többen megszavazzák a bizalmatlansági indítványt. Bár a közvélemény-kutatások szerint példátlan népszerűségnek örvendő, tavaly november óta kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem titkolja, hogy a parlamenti választások előre hozását is szeretné kiprovokálni, Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn cáfolta, hogy pártja saját kormánya megbuktatására voksolna.
A bizalmatlansági indítvány beterjesztői biztosra veszik az Orban-kormány bukását. Amennyiben nem sikerül a kormánybuktatás, a PSD és az RMDSZ alkotmányossági óvással próbálja megakadályozni a kétfordulós polgármester-választás bevezetését.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS