Azért ezt az élményt bármelyik német vagy szovjet (orosz) tábornoktól beszerezhettük a múlt században, és ez az élmény attól nem lesz kellemesebb, hogy más az egyenruha. Tilos gazdaságilag semlegesnek lennünk. Mondjuk az USA sem az, hiszen például jelenleg kedvezőbb feltételek között kereskedik az oroszokkal, mint velünk.
A nyugati szövetségeseink szerint nem vagyunk szuverén ország, mert mi mást jelenthet az, hogy csak azzal kereskedhetünk akikkel azt nekünk ők megengedik? És egyébként szerintük mi olyanokkal nem kereskedhetünk, ápolhatunk gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat, akikkel ők egyébként bőszen kereskednek.
Attól tartok ebben a témában nincs több, ezen urak, hölgyek és transz(atlanti) személyek szerint mi gyarmat vagyunk és pont. Szeretnék minden kedves atlantistát emlékeztetni arra, hogyha szó szerint betartanánk azokat az intelmeket, amelyeket Brüsszelből és a nagy vízen túlról ontanak magukból a szeretett szövetségeseink, akkor 25-30 százaléknyi életszínvonal eséssel kellene számolnunk. Ami szeretett szövetségeseink szívének igen kedves lenne, mert például megbukna a jelenlegi kormány, aki pont azért nem csinálja meg ezeket az ostoba ideológiai őrületeket, mert például hatalmon szeretne maradni. Ez csak az ilyen magyar kormányok esetében csúnya hatalomvágy, más esetben természetes emberi tulajdonság, hogy a politikusok a hatalom csúcsán folytatni szeretnék áldásos tevékenységüket.
Ha valaki nem emlékezne, például Biden elnök fejecskéjében sem maradt más a ciklusa utolsó három évének, tizenegy hónapjának és huszonkilenc napjára, mint az, hogy elnök maradjon, és még négy évig újra az legyen.
Nyugati szövetségeseinkben, akiket egyébként szívünk minden melegével rajongunk, egy dolgot nem tudnak elképzelni, azt, hogy egy kormány öncélként, ideológiamentesen, az őt megbízó állampolgárai jólétét szolgálja. Nem azt mondom, hogy tökéletesen, vagy nem érzi magát attól jól, hogy ő a kormány, csak azt az egyet nem tudják már elképzelni sem, hogy valakinek nem Európa, a még több Európa, az Európai Unió, a transzatlanti együttműködés az első, hanem a saját országa. Rendkívül vicces, amikor az amerikai nagykövetségen a nyomásgyakorló ember összerántja az elvtársait (lásd még a Varsói Szerződés tanácskozó testületét) és közösen jól felháborodnak azon, hogy mi magyarok például energiát meg nyersanyagot olcsóbban és nem drágábban akarunk vásárolni. Teljesen érthető, hogy a magyar kormány nem kívánta magát képviseltetni ezen a rendezvényen. Egyrészt semmi újat nem hallott volna, másrészt ezek az alakok nagyon érzékenyek is, még a szokásosnál is bunkóbbak lesznek, ha az igazat a szemükbe mondják. Arról nem is beszélve, hogy a nyomásgyakorló ember jövő szerdára már lejárt lemez lehet. És persze szép bizonyítéka a szuverenitásunknak, hogy nem kell önkritikát gyakorolnunk egy olyan gyűlésen, amilyet utoljára az ötvenes években rendeztek nálunk, amikor is a megbírált párttagok a párttaggyűlésen önkritikát gyakoroltak a tagság és vezetőség előtt.
Ha az amerikaiak ilyen kedvesek hozzánk huzamosabb ideig, mint mostanában, akkor még a végén annyira megszeretjük őket, mint a szovjeteket, oroszokat, kommunistákat. Tiszteletre méltó és nagyralátó cél. Szeretném emlékeztetni imádott szövetségeseinket, hogy az oroszokat sohasem szerettük, szovjet formában meg különösen nem. Némely csak rövid távú memóriával rendelkező ébredő ruszofil felebarátunk sem magától esik ekkora tévedésbe, hanem attól, hogy az amerikai barátaink közelről csak a vodkaszag hiányában különböznek arroganciában az orosz tanácsadóktól, akik évtizedekig segítettek tönkretenni a magyar gazdaságot például.
A nyomásgyakorló ember tehetségét minősíti, hogy tisztelet a ritkás kivételnek, ugyan minden amerikai nagykövet bele akart ugatni mindenbe 1989 óta, de nagy részükben volt annyi alapvető diplomáciai készség, hogy azt nem a dél-amerikai CIA ügynökök az ellenséges helyi lakosság számára fenntartott stílusában tette.
A magyar jobboldal rádöbbenése, hogy az USA szovjetizálódik stílusilag, majd módszereiben is, még viszonylag új keletű, de az USA irracionális viselkedése a térségünkben egyre szembetűnőbb. A legolcsóbb módszer fenntartani egy kisebb szövetséges jóindulatát az, hogy békén hagyjuk, de erre a finom viselkedésre a jelenlegi amerikai rezsim láthatóan nem képes. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gazdaságunkat érő folyamatos nyomás annak köszönhető, hogy az USA nem csak gyenge Európát, hanem egyenként is gazdaságilag függő vazallus országokat akar, olyan primitíven gondolkozva a világról, a geopolitikáról, amilyenre csak egy identitászavaros woke demokrata képes.
Nyilván aki az USA-t Isten után a másodiknak gondolja a világon, annak magyar állampolgárként sem számít különösen az országa önállósága. De a szörnyű XX. században pontosan ilyen ideológiai és hatalmi szándékok mentén rángattak bele bennünket olyan konfliktusokba, amelyeknek pontosan annyi értelme volt, mint annak az ötletnek, hogy a világ össze nyersanyagával rendelkező, százmilliónál jóval nagyobb népességű, 6000 atomtöltetet (és csúcs célba juttató eszközöket is) birtokló Oroszországot egy proxy háborúval annyira meg lehet gyengíteni, hogy néhány amerikai nagyvállalat fel tudja majd úgy darabolni, mint mondjuk Ukrajnát.
A gazdasági semlegesség és a politikai, illetve védelmi semlegesség nagyon messze van egymástól. De még egy-két ilyen agresszív amerikai nagykövet, meg bunkó brüsszeli bürokrata és egész szép semleges közép-európai szövetségi rendszert intéznek majd maguknak. Egyébként, ha valakit érdekel, a keleti fronton jelenleg a helyzet a kurszki csata utáni 1943-as viszonyoknak annyiban megfeleltethető, hogy a jelenlegi technikai viszonyok között egy meggyengült fél elkeseredett elhárító harcokat folytat egy olyan ellenfél ellen, akinek nincs általában ellenére az, mert minden eszköze megvan hozzá, hogy az elkeseredetten ellenálló ellenséget felőrölheti.
Lehet, hogy Harris nyeri meg az elnökválasztást. De a keleti fronton nem tudják elcsalni a szavazatszámlálást. Vagy eszkalálják a konfliktust, a háborút, vagy elvesztik. Csak az biztos, hogy szeretett szövetségesünk politikájának minden kimenetele számunkra rossz, ha ez az amerikai politikai irányvonal marad.
Vezető kép: David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete országa zászlajával a kezében a 29. Budapest Pride résztvevői között az Andrássy úton 2024. június 22-én. MTI/Hegedüs Róbert
Facebook
Twitter
YouTube
RSS