Pesti Srácok

Zsidók már nem léphetnek fel Brüsszelben

Zsidók már nem léphetnek fel Brüsszelben
Fotó: Jason Kempin

Nyugat-Európa tényleg rákészül a harmincas évekre, az évszázad pedig nem érdekli őket. Ebből következik, hogy ha zsidók akarnak fellépni az Unió fővárosában, akkor azt már nem engedhetik meg. Tekintettel kell leni a palesztinpárti antifákra ugye...

Hiába kötötték meg a tűzszünetet, a zsidók továbbra is nemkívánatos elemek Európában. Vagyis Európa új lakóinak szemében. Így esett, hogy Brüsszelben letiltották a Disturbed koncertjét, mert a város vezetése úgy érzi, hogy a együttes tagjai provokálnák a palesztin, illetve palesztinbarát antifa lakókakat. Tudják, azzal provokálnának, hogy vannak.

Így provokálnak a zsidók
Így provokálnak a zsidók

A koncertre október 15-én került volna sor, azonban mivel a banda énekese David Draiman a napokban megosztott a közösségi oldalán egy bejegyzést, amelyben kiállt az izraeli hadsereg mellett a nagyon európai, véletlenül sem antiszemita brüsszeli polgármester felháborodott, és a rendőrséggel tiltatta be a koncertet.

Draiman posztja egyébként tényleg provokatív volt egy kicsit, ugyanis arról tett közzé egy képet, amin azt írja egy izraeli töltényre, hogy "fuck Hamas". Ez ugyebár elfogadhatatlan. Amikor Brüsszelben olyan transzparensekkel tüntetnek, amin az szerepel, hogy "fuck Israel", esetleg "kill the jews", az nem. Az haladó és európai. 

Zsidók, zene, meg az új harmincas évek

Az SZDSZ annak idején arra volt jó, hogy elkoptassa a legsötétebb vészkorszak kifejezést. Más hasznuk nem volt, de ahogy az idők haladtak, mostmár valószínűleg ők is inkábba Hamásznak drukkolnának. Európában ugyanis divat lett antiszemitának lenni. Mi pedig szeretjük provokálni az EU-t, a Disturbed meg egy jó banda, ezért szerepeljen itt néhány szám tőlünk, amivel kifejezzük, mit gondolunk Brüsszelről!

Első körben egy feldolgozás, de a cím miatt itt a helye, a "zavarodottság földje":

Most pedig egy kis betekintés az elmegyógyintézetbe:

Zárásként pedig mondjunk el egy imát:

 

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.