Operatív törzs: nem kell okosabbnak lenni, mint a járványügyi szakemberek!
Tragikus hírrel kezdődött az Operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatója, hiszen elhunyt az első magyar koronavírus-áldozat. Kovács Zoltán a kormány nevében fejezte ki részvétét az elhunyt családja számára. Az államtitkár köszönetét fejezte ki az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért, és kifejtette a vírus elleni védekezés minden eszköze rendelkezésre áll. Kovács Zoltán a sajtótájékoztatón néhány értetlenkedő ballib sajtómunkásnak kifejtette: nem kell okosabbnak lenni, mint a járványügyi szakemberek, és nincsen szükség arra sem, hogy az újságírók a szenzációt keressék. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) üzletbezárásra és lakhelyelhagyásra vonatkozó javaslatait Kovács Zoltán sajtón keresztüli üzengetését politikai haszonszerzésnek tartotta. Niedermüllernek állított kereszteket a RAJT Mozgalom a nemzeti ünnep alkalmából (PS-videó)
Ismét keresztet állított a RAJT Mozgalom, ezúttal március 15. szellemében, a Niedermüller Péter nevű képződmény munkahelye elé, fittyet hányva a koronavírusra. A mozgalom tagjainak azért jutott eszébe Erzsébetváros polgármestere a nemzet ünnepén, mert szerintük a politikus nagy valószínűséggel elfeledkezett 1848-49 szelleméről, ezzel a kis akcióval pedig emlékeztetni szerették volna az embereket arra, hogyha így megy tovább, akkor a heteroszexuális fehér keresztények lesznek azok, akiknek törvényi és vallási egyenlőséget kell majd követelniük, mint kisebbségbe szánt társadalmi csoportnak. Belehalt egy mentős a koronavírusba Olaszországban - Salvini megemlékezése
Koronavírusban meghalt egy egészségügyi dolgozó Olaszországban. Diego Bianco, mentős a XXIII. János pápa kórház működési központjában, a koronavírus sürgősségi központjában lévő kórházban vesztette életét tegnap este. Matteo Salvini szerint Diego egy hős volt, aki egész életét mások megmentésének szentelte.
Egy kis nosztalgia: két felhőtlen március 15. a PS videóin (videó + galéria)
Az idei március 15. kicsit olyan, mint az iskolák, amelyek nem zárnak be, csak a koronavírus idején máshogy működnek, mint szoktak. A szabadságharc idei évfordulóját a szívünkben mindannyian érezzük, de ezúttal mégsem megyünk utcára, mégsem énekeljük együtt a nemzeti himnuszt, és nem ülünk be egy hideg sörre a miniszterelnök lelkesítő beszéde után az egyik zsúfolt belvárosi vendéglőbe, amely ma üresen kong, talán a csődtől retteg. 2020-ban sajnos lengyel barátainkat is nélkülöznünk kell, akikkel már közel egy évtizede emlékezünk meg együtt az 1848-as eseményekről. Orbán miatt mind meghalunk – Fullba nyomja a kormány elleni uszítást az ellenzék
A napokban az iskolák és óvodák bezárásának szükségességével kampányolt az ellenzék Orbán Viktor és a magyar kormány ellen. Ne legyenek illúzióink: az ellenzék kizárólag politikai célból, a racionalítást mellőzve követelte az iskolai oktatás leállítását. Most, hogy ez megtörtént, továbbra is rosszul érzik magukat: a haladó politikusok vaskos Facebook-bejegyzésekben próbálják újfent megmagyarázni, hogy a miniszterelnök hatalmas hibát vétett, és ahogy az egészségügy, úgy az oktatási rendszer sem volt felkészülve a koronavírusra. És különben is, ki fog a gyerekekre vigyázni, ha zárva vannak az iskolák? A koronavírussal viccelődik az ellenzék által támogatott tárnoki orvos
A koronavírussal viccelődik a Facebookon a „felelős” ellenzék egyik embere, aki történetesen orvos. Bánovics István tárnoki önkormányzati képviselő úgy tűnik, nagyon jól szórakozik a járvány terjedésén: soha nem mulasztja el a lehetőséget, ha megoszthat a közösségi médiában egy „vicces” mémet arról, ami eddig mintegy ötezer ember életét oltotta ki a világon. Fiatal svédek követelik a görög határon balhézó migránsok beengedését
A svédek kétségtelenül a legbátrabb nép Európában, ugyanis nekik van egyedül olyan ifjúsági szervezetük, amely a nyugati civilizáció veszélyeire fittyet hányva most azt követeli, hogy az EU tagállamai engedjék be a görög határon randalírozó bevándorlókat. Mozgalmuknak a “szívek és határok” nevet adták.
Török könnygázzal lövik a görög határőröket a feldühített migránsok (Videó)
Kikerült a Twitterre egy videó, amelyen vagy könnygázzal felszerelt migránsok, vagy civilruhás török hatósági emberek lőnek a görög határőrökre. A görög kormány a napokban egyébként hivatalosan is meggyanúsította a törököket, hogy ők "fegyverzik fel" a migránsokat; a görögök erről egy videót is feltöltöttek a YouTube-ra. A demokrata előválasztás legvéresebb szuronyrohama jön ma Amerikában
Március 3-ára esik idén az úgynevezett „szuperkedd”, vagyis amikor egyszerre tartják nagyon sok amerikai államban a demokrata előválasztást. Ez már most eldöntheti, hogy ki lesz Donald Trump kihívója az őszi elnökválasztáson, bár a hétvégi események fényében nagyon úgy néz ki, hogy lehetnek meglepetések. A két nagy esélyes Joe Biden, Obama volt alelnöke, és a szinte nyíltan kommunista Bernie Sanders. Egy emberként imádkoztak a feketék Donald Trumpért és még egy ciklust követelnek neki
Donald Trump – Orbán Viktorhoz hasonlóan – elszigetelődött, kitaszítottá vált, különösképpen megvetett személy lett a kisebbségek körében. Ja, nem. Az amerikai elnökért csütörtökön nagyjából egy tucat fekete politikai- és vallási vezető imádkozott a Fehér Házban a fekete történelem hónapjának apropóján. A baloldali haladó média minden erejét és "tehetségét" bevetette, hogy az esetről negatívan számoljon be, mert Trump ugyebár rasszista, kirekesztő. Hatalmas székely zászló lengett a Szabadság hídon hétfőn
Egy hatalmas, 6x4 méteres székely zászlót lógatott ki a Szabadság hídra a RAJT Mozgalom hétfőn. Az akcióval a szervezet arra szerette volna felhívni a figyelmet, nagyon fontos, hogy minden jóérzésű magyar (is) aláírja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést. Gyenge Zsolt, a RAJT Mozgalom egyik tagja szerint ez egy olyan akció volt, amelyet a szabadság városában az erről elnevezett hídról végre lehet hajtani, még Karácsony Gergely irányítása alatt is. Nem portálunk az egyetlen jobboldali lap, amit a Google megpróbált ellehetetleníteni
Ismeretes, a PestiSrácok.hu szerkesztősége ma utcára vonul a Google ellen demonstrálva, miután az első, kurtán-furcsán végrehajtott virtuális megsemmisítésünk után indoklás nélkül törölték az újraindított Youtube-csatornánkat is. Naiv dolog lenne azonban azt hinni, hogy mi vagyunk az egyetlen jobboldali portál, amely az elmúlt évek során komolyabb támadásnak lett kitéve a keresőóriás által. 2017-ben az önkényesen szélsőjobboldalinak kikiáltott Breitbartot is megpróbálták letörölni az internetről úgy, hogy megpróbálták kiszorítani a portált a reklámszolgáltatásokból. A kísérletük csúfos kudarcot vallott, de érdemes az ilyesmire emlékezni egy olyan időszakban, amikor éppen azok lehetetlenítenék el a szólásszabadságot, akik a leghangosabban hirdetik azt. Karácsony példaképe szerint rendben van a nagyvárosi terror, a biológiai nem meg hülyeség
A liberálisok zavaros identitását mi sem mutatja jobban, mint London polgármestere. A muszlim vallású Sadiq Khan nemrég arról beszélt, hogy a biológiailag férfinak, illetve nőnek született, de magukat ellenkező neműnek valló emberek valójában azok, aminek magukat mondják, gondolják. Azt is mondta: egyetért azzal, hogy aki "nem binárisnak" vallja magát, az valójában se nem férfi, se nem nő, és különben is, minden nemi identitás teljesen valós. Ritka kijelentések ezek egy pakisztáni származású embertől, akinek hazája nem éppen arról híres, hogy tolerálja az iszlám hagyományokkal szembemenő másságot. Nem mellesleg az ő városvezetési stratégiáját tekinti példának Karácsony Gergely, aki nemrég meg is látogatta kollégáját, hogy tanuljon tőle. Illés Boglárka a PS-nek: A Fidelitas nem elit klub, hétköznapi fiatalok vagyunk
A Fidelitasnak az utcai megmozdulások mellett a nemzeti ünnepeken, nemzeti megemlékezéseken is példát kell mutatnia a fiataloknak, és klímahiszti helyett azt kell bebizonyítani, hogy a nemzeti kormány klímavédelmi tervei, konkrét intézkedései jelentik a járható utat a megoldás felé, szemben az ellenzék üres szólamaival és látszatintézkedéseivel – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Illés Boglárka, a Fidelitas nemrégiben megválasztott elnöke. A Fidesz ifjúsági szervezetének vezetőjeként az a célja, hogy a fiatalok közül minél többen lássák és érezzék, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása a garancia arra, hogy biztonságos országban éljenek, kiszámítható és kedvező körülmények között tudjanak családot alapítani és megteremteni saját otthonukat. Keresztet állítottak a déli határhoz – a migránsoknak és a balliberálisoknak is üzennek vele (PS-videó)
Magyarország keresztény ország, keresztény törvényekkel – ezt üzeni az a mintegy négy méter magas kereszt, amit a RAJT Mozgalom állított szerdán – viharos szélben – a röszkei határhoz, amely az egyik legforgalmasabb migránsútvonal. Valami új kell, liberalizmus helyett kereszténydemokrácia! - mondta Rómában Orbán Viktor, aki Salvinivel is találkozott
A liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak az állampolgáraik és az országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez a liberális demokrácia volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti Konzervativizmus című konferenciáján, ahol a patrióta-konzervatív-kereszténydemokrata európai politika több jeles alakja is felszólalt. Matteo Salvinivel viszont mégsem a konferencián, hanem négyszemközt tárgyalt Orbán Viktor. Az eseményen részt vett Novák Katalin, a Fidesz alelnöke is, aki telefonon azt mondta a PS-nek: a közös értékek és a közös életérzés hívta őket egy platformra a vendéglátóikkal. Mindkét országban, a fiatalok körében is egyre nagyobb az igény a nemzeti-keresztény gondolkodásra, többségük egyáltalán nem akarja átadni magát egy értékmentes jövőnek. Szánalmasan mosdatja Niedermüllert a mellette kiálló DK, természetesen Orbán Viktor a hibás (PS-videó)
Továbbra is szánalmasan mosdatja Niedermüller Pétert a DK, csütörtökön pedig a párt szóvivője hivatalosan is bejelentette: kiállnak a politikus mellett. Mivel folyton azt halljuk, hogy a kormánypárti "erők" szándékosan értik félre Niedermüller szavait, ezért megkérdeztük, hogy vajon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve a Magyar Református Presbiteri Szövetség is politikai célból ítélte-e el a politikus szavait. Válasz helyett zavaros mellébeszélést hallhattunk, ahogy az MTVA újságírója sem kapott magyarázatot arra, hogy vajon mi is az, amit valójában félreértett a fél ország. Hisztizik Soros szervezete, miután Kovács Zoltán helyretette az osztrák médiát
Hisztériázni kezdett a Soros Györgyhöz köthető Riporterek Határok Nélkül nevű újságírószervezet, akik most azért vették elő hazánkat, illetve játszották ki az antiszemita-kártyát, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Twitteren helyreigazította az osztrák ORF1 csatornát, miután egy műsorban torzítani próbálták a magyar média helyzetét.