Pesti Srácok

Valami új kell, liberalizmus helyett kereszténydemokrácia! - mondta Rómában Orbán Viktor, aki Salvinivel is találkozott

null

A liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak az állampolgáraik és az országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez a liberális demokrácia volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti Konzervativizmus című konferenciáján, ahol a patrióta-konzervatív-kereszténydemokrata európai politika több jeles alakja is felszólalt. Matteo Salvinivel viszont mégsem a konferencián, hanem négyszemközt tárgyalt Orbán Viktor. Az eseményen részt vett Novák Katalin, a Fidesz alelnöke is, aki telefonon azt mondta a PS-nek: a közös értékek és a közös életérzés hívta őket egy platformra a vendéglátóikkal. Mindkét országban, a fiatalok körében is egyre nagyobb az igény a nemzeti-keresztény gondolkodásra, többségük egyáltalán nem akarja átadni magát egy értékmentes jövőnek.

A Huffington Post olasz kiadása alapján a szélsőliberális Index-blog, azaz az Eurologus korábban arról írt, Matteo Salvini az utolsó pillanatban lemondta részvételét a hétfőn és kedden megtartott Nemzeti Konzervativizmus Konferencián, a magyar miniszterelnök pedig nem találkozott a Liga vezetőjével Rómában, ám a Miniszterelnöki Sajtóiroda közreadott egy képet, amelyen megcáfolta az indexesek értesülését.

A kétnapos római konferencia középpontjában a nemzeti konzervativizmus állt. A rendezvény kiemelten foglalkozott a nemzetállamok függetlenségének, önrendelkezési lehetőségének és vallásszabadságának kérdésével az Európai Unió “uralma” alatt. Azt vizsgálták, továbbra is kívánatos-e a nemzetek szabadsága, és ha igen, mit kell tenni ennek elérése érdekében. A konferencia beharangozójában arról írnak, mindenki számára világos, hogy Európa válaszúthoz érkezett. Egyesek szerint, az Egyesült Államokban és Európában tapasztalható erősődő nacionalizmus veszélyt jelent a II. világháború után kialakult liberális demokráciákra, mások ellenben úgy vélik, a patriotizmus és a nemzetek szabadságának hangoztatása a múlt század legjobb politikai hagyományainak folytatása.

A konferencia után a PestiSrácok.hu telefonon elérte Novák Katalin családügyi államtitkárt, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnökét, aki a nap folyamán Orbán Viktor kíséretében a párt számos szövetségesével, köztük Silvio Berlusconival, a Forza Italia alapítójával is megbeszélést folytatott.

PestiSracok facebook image

Különböző a nyelvünk és az életformánk, de mindkét oldalon nagy igény van a kapcsolatok szorosabbra fonására – mondta Novák Katalin arról, hogy közelebbé vált-e a római látogatáson a Fidesz és a Matteo Salvini vezette Liga kapcsolata. Az államtitkár szerint egyelőre nem a szövetség formája, hanem az európai közös gondolkodás a lényeg.

– felelte az alelnök asszony érdeklődésünkre, hogy miért mondott igent a kormányfő a konferenciaszervezők felkérésére. Novák Katalin szerint ma a megfutamodás jellemzi az ellenzék politikáját, miközben a kormány a keresztény gyökerű kultúránk ápolását tűzte ki célul, nem feledkezve meg arról, hogy ma is ez a kulturális alap határozza meg az életünket.

érvelt megkeresésünkre Novák Katalin.

Orbán Viktor szerint a liberálisok nem szeretnének keresztény társadalmat, ezért csalogatják a muszlimokat

A távirati iroda tudósítása szerint, Orbán Viktor római konzervatív konferencián tett felszólalásában azt mondta, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők "túléljenek". Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel "megölik" - fogalmazott. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Magyarország stabil ország, az egyetlen olyan európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás. Arra is kitért:

- jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy mindennek köszönhetően ő az a szerencsés az európai konzervatív politikusok között, aki azt mondhatja, amit gondol. A populizmus vádjára Orbán Viktor úgy reagált: amikor fiatal volt a populizmus azt jelentette, hogy egy politikus ígér valamit, de nem tudja megvalósítani.

- közölte, példaként említve, hogy kormánya 2010-ben egymillió új munkahely létrehozását vállalta 10 év alatt, és most 9 év után 860 ezer új munkahelynél tartanak. A liberalizmust bírálva kifejtette:

- mondta, hangsúlyozva, hogy

A migrációs krízissel kapcsolatban jelezte, hogy

- tette hozzá, megjegyezve, hogy ez az ő dolguk, de azt kérte, ne akarjanak ráerőltetni Közép-Európára egy ilyen folyamatot. Azt is jelezte ugyanakkor:

A miniszterelnök azt is hangoztatta, hogy Európában új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes. A kormányfő az Európai Unióról szólva kifejtette, hogy

- fűzte hozzá. A Fidesz európai pártcsaládjáról, az Európai Néppártról (EPP) Orbán Viktor azt mondta:

Hozzátette, ő mindenesetre megpróbál egy "ellenforradalmat". Közép-Európát illetően azt hangsúlyozta, hogy ma ez Európa legsikeresebb régiója, és amikor Magyarország sikeréről beszél, akkor meg kell említenie a környező országok sikerességét is, így kiemelte például a szlovákokat, a cseheket, a lengyeleket, a horvátokat és a szerbeket, és azt is mondta, hogy mindenhol a régióban - pártcsaládhoz tartozástól függetlenül - politikájuk alapelvét tekintve, nemzeti konzervatívok a kormányok.

A rendezvényen Orbán Viktor mellett az Olasz Testvérek párt elnöke, azaz Giorgia Meloni és több neves diplomata és kutató, köztük Anna Maria Anders, Christopher DeMuth, Rod Dreher, Yoram Hazony, Ryszard Legutko, Marion Maréchal, Douglas Murray, John O’Sullivan és mások is felszólaltak.

Forrás: MTI, ATV, vezető kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott fotón Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini, a Liga vezetőjének találkozója látható/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.