Pesti Srácok

Fiatal svédek követelik a görög határon balhézó migránsok beengedését

Fiatal svédek követelik a görög határon balhézó migránsok beengedését

A svédek kétségtelenül a legbátrabb nép Európában, ugyanis nekik van egyedül olyan ifjúsági szervezetük, amely a nyugati civilizáció veszélyeire fittyet hányva most azt követeli, hogy az EU tagállamai engedjék be a görög határon randalírozó bevándorlókat. Mozgalmuknak a “szívek és határok” nevet adták.

A svéd középpárt (CUF) ifjúsági mozgalma a Twitteren tette közzé követeléseit, amelyben a következő vaskos gondolatokat fogalmazták meg:

A csoport a jobboldali, mérsékelt pártot is “helyre tette”, akik szintén a „Szövetség” részei - a Központi Párttal, a Kereszténydemokratákkal és a Liberális Párttal együttműködésben -, mivel olyan kijelentéseket tettek, hogy a görög határt meg kell védeni.

PestiSracok facebook image

Többen nemtetszésüket fejezték ki a Mérsékelt Párt vezetőjével kapcsolatban, mivel Ulf Kristersson kijelentette, hogy ellenőrzés alatt kell tartani a határokat, ami pedig még nagyobb bűn, hogy mindeközben egy olyan kabátot viselt, ami a haladók szerint, vadászruházatnak minősül. Tessék?

– fejtette ki Karolina Skog, a Zöld Párt egyik tagja. A görög határőrség szóvivője Stelios Petsas egyébként korábban álhírnek nevezte a migráns állítólagos lelövését.

Ha ez nem lenne elég, akkor érdemes megnézni, hogy mi az álláspontja a CUF elnökének, Ida Alterå ugyanis arról beszélt, hogy a 2015-ös migránsválság alatt elkövetett legnagyobb hiba az volt, hogy az EU nem engedett be elég bevándorlót.

Nem világos egyébként, hogy egészen pontosan mi történik Svédországban, múlt héten egy tanár jelentette ki diákjai előtt, hogy akinek nem tetszik a muszlim fejkendő, annak nincsen helye az országban. Naouel Aissaoui ezt arra reagálva mondta, hogy a kormány megpróbálta betiltani a megkülönböztető viseletet az oktatási intézményekben. Érdekes, hogy a nyíltan muszlim tanár a tiltást a nők elleni elnyomásként is értelmezi.

Forrás: Twitter, Breitbart, nyheteridag.se Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP/Getty

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.