zöldek
Kanada woke szentélyében be akarják tiltani az X-et, a MAGA sapkákat, és felszámolni Trump támogatását
Kanadában az elmebaj nagy része British Columbiából jön, ami olyan, mint Kalifornia, csak északabbra. Kis túlzással. Szóval Vancouver-sziget legnagyobb városának, Victoriának a városi tanácsosa, egy bizonyos Jeremy Caradonna arra szólította fel a kanadai miniszterelnököt, Mark Carney-t, hogy tiltsa be az X (korábban Twitter) platformot, kobozza el a „Make America Great Again” (MAGA) sapkákat, és nyilvánítsa az amerikai exelnök, Donald Trump támogatóit egy szélsőséges szervezet részének Kanadában. Hol vannak a zöldpolitika nagy szószólói a gátról?
Amiről nincs kép, az meg sem történt. Ezt a következtetést lehet levonni az elmúlt pár napból, ugyanis jobb és baloldali politikusok egyaránt a gátakon vannak, pakolják, lapátolják a homokzsákokat és persze szokásukhoz híven jókat rúgnak egymásba, de legalább a kezük is jár, amiről képek sorát láthatjuk. Viszont érdekes módon a parlament zöld pártja, az LMP nem ad hírt arról, hogy segítenék az árvízi védekezést, de a párbeszédes Szabó Rebeka és az expárbeszédes Tordai is úgy tesznek, mintha eseménytelen lenne a szeptember. Mindeközben Jakab Péter a vasárnapi reggelivel és a Schadl-üggyel van elfoglalva. Tudatos idegtépés – Klímaügyi emberkísérlet zajlik Nagy-Britanniában
Ha a britekre gondolunk, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy miért nem előnyös egy szigeten élni. Ennek csak az egyik oka a sok közül, hogy Nagy-Britanniában jelen pillanatban is egy igen komoly emberkísérlet zajlik a klímavédelem kapcsán, a téboly pedig olyan szinten a tetőfokára hágott, hogy a helyiek – kis túlzással – szerencsésnek mondhatnák magukat, ha Karácsony Gergely lenne a közlekedési miniszterük. A helyzet egyébként véresen komoly, a történetben önjelölt "zöld civilek" és a politika is mélyen benne van, a brit városokban élők pedig éjszaka gyújtogatáshoz és rongáláshoz kell, hogy folyamodjanak, ha élni akarják a mindennapjaikat. Ez sajnos így sem sikerül: a lakosok a tervek szerint évente csak 100 alkalommal hagyhatják el a körzeteiket, természetesen a jobb levegő és a zöldebb jövő reményében. Cseh Katalin magyargyűlölő barátja szerint a Gyurcsány-korszak élénk liberális demokrácia volt gazdasági fellendüléssel – Karanténvlog
Erős hetet zárt a baloldal, hiszen Gyurcsány 4 ezrelékes ölelése egyértelműen elvitte a prímet, de azért többen is igyekeztek felzárkózni az öblögetés és a katyvaszkeverés bajnokához. Gyurcsány azonban nemcsak az ízléstelen és erőszakos öleléssel hívta föl a figyelmet magára, hanem a borgőzös magyarázkodásra az ATV-ben, amit senki sem hitt el, miszerint ez egy megrendezett jelenet volt Ráczné Földi Judittal. A Karantén nem ment el szó nélkül az események mellett, a vlogban természetesen megemlítjük a feddhetetlen Ráczné offshore ügyeit, valamint sztriptízbár-érdekeltségét is. A DK nem bírt magával Ferin kívül sem, hiszen Arató Gergely kommunista fröcsögését sem hagyhattuk ki a Karanténból, aki hazaárulásról merészelt beszélni az Országgyűlésben, ahol pont ő beszélt Moszkvához való kötődésről, aki évtizedekig szolgai módon kiszolgálta a szovjet gazdáit. Cseh Katalin is nagyot ment a héten, hiszen a magyargyűlölő Daniel Freunddal, a német zöldek egyik zavaros fejű vezetőjével enyelgett, ostobán vihogva, Freund pedig képes volt azt mondani Cseh kérdésére, hogy a Gyurcsány-korszak alatt élénk liberális demokrácia volt Magyarországon és hatalmas gazdasági fellendülés. A magyarok egészen másképp emlékeznek erre az időszakra, az indokolatlan áremelésekre, a devizahitelekre, a 2006-os rendőrterrorra és a nemzeti vagyon elkótyavetyélésére. Nézzétek most is a Karantént, megéri! A zöld légkalapács, és a környezetszennyező aszfalt balladája, avagy a klímavédők legújabb ellenfele: a közút
George Carlin, a világ egyik talán legjobb humoristája (persze csak azok számára, akik nem tudnak magyarul és nem értik Hofit) mondta még a kétezres évek elején, amikor a klímahiszti csak kibontakozóban volt, hogy a Föld nagy lány már, tud magára vigyázni, és talán az emberiséggel is az volt a célja, hogy megalkossuk a műanyagot, hogy aztán elpusztíthasson minket. Erős túlzás, ami talán csak egy humoristától elfogadható, de látva a klímahiszti legújabb úttörőit, elgondolkozunk rajta, hogy a Földanyának talán mégis nagyobb hasznot hajt a műanyag, mint az ő megvédésére felesküdött "zöldek", akik szerint műalkotások tönkretétele vagy az aszfalt feltörése majd megvédi a bolygót. Apropó, mekkora is egy légkalapács karbonlábnyoma?