Pesti Srácok

A zöldek becsapták a németeket, az alkancellárjukat és magukat is

null

A berlini kormány tudta, hogy az atomerőműveik leállítása rossz ötlet; és a zöldpárti gazdasági minisztert saját emberei ugyancsak becsaphatták, hogy biztosítsák: mindenképpen megtörténjen az átmenet – állítja most egy német magazin. Az esetről a Breitbart is írt, a lap szerint Németország két esztendővel ezelőtt, 2022-ben rendelte el három utolsó atomerőművének bezárását, ami az utolsó eleme volt annak az évek óta zajló folyamatnak, hogy az ország átálljon megújuló energiaforrásokra. Európa keleti felén nem ismeretlen a fizikai valóság tényeinek átírása ideológiai alapon, a woke-nak hála a fejlett nyugat az ideológiai fejlődésben újabb nagy lépést tett a létező kommunizmus felé.

Az atomerőművek leállítása egy olyan időszakra esett, amikor az orosz-ukrán háború következtében rég nem látott energiaválság sújtotta az európai kontinenst, és a bezárások erőltetését mindenki rossz ötletnek tartotta – kivéve a berlini kabinetet.

A baloldali-liberális-zöld kormánykoalíció ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy az atomerőművek bezárása nem lesz hatással Németország energiatermelésére.

A Cicero nevű német magazin bíróságra ment, hogy elérje bizonyos kormányzati dokumentumok kiadását. Megkapták, azokból pedig ki is derült, hogy az atomerőmű-leállításokról szóló döntés megtévesztésen alapult. Leírják, hogy egy fontos dokumentum, ami megkérdőjelezte a leállítást, el lett rejtve Robert Habeck gazdasági és éghajlatvédelmi miniszter, egyben alkancellár elől, aki az egész átmenetet felügyelte.

PestiSracok facebook image

A német ellenzék egy bizottság létrehozásával fenyeget, amennyiben a zöldpárti Habeck nem adja át a dokumentumokat, amelyek az atomerőművek leállításával kapcsolatosak. A gazdasági miniszter szerint nincs rejtegetnivalójuk és szerinte szó sincs botrányról. A kormánykoalíció liberális tagja, az FDP aggodalmát fejezte ki, de szerintük nem szabad túlreagálni és botrányt generálni, mert az csak a jobboldalt erősíti. (Mintha az nem az ellenzéküket erősítené, hogy esetleg összeomlik az energiarendszer.)

A Cicero szerint a dokumentumokból az derül ki, hogy: a zöldek még Habecket is félretájékoztatták a leállás esetleges következményeivel kapcsolatban. Az egyik kulcsfontosságú dokumentum 2022 márciusára datálható, amit a német szövetségi gazdasági minisztérium egyik osztálya adott ki és ami azt tartalmazta: a reaktorok leállása után Németországnak van ugyan elég gázüzemű erőműve ahhoz, hogy az ország energiaellátását biztosítsák, azonban nincs elég gáz ahhoz, hogy ezek az üzemek egész télen működjenek.

Mint írták: Németország utolsó atomerőműveinek élettartamának meghosszabbítása „segítene ennek a helyzetnek az enyhítésében,” nem utolsó sorban az energiaárak várható csökkenéséhez vezetne.

A dokumentum rámutatott, hogy a már leállított széntüzelésű erőművek nem lennének teljesen alkalmasak a hiány pótlására, mivel nagyon öregek és hajlamosak a meghibásodásokra.

– olvasható ugyanitt.

Amikor a fenti dokumentum megszületett, már tudni lehetett, hogy energiaválság jöhet Németországban. Robert Habeck mégis azt mondta a német sajtónak, hogy „az bővítésének energiagazdasághoz hozzáadott értéke nagyon korlátozott”.

Ám a német magazin szerint a zöldpárti miniszter soha nem látta ezt a bizonyos feljegyzést.

Patrick Graichen, Habeck korábbi helyettese volt a kabineten belül a legmagasabb rangú tisztviselő, aki látta a dokumentumot. A Cicero újságírói szerint könnyen előfordulhat, hogy a szélsőségesen zöld politikus elrejtette a dokumentumot Habeck elől.

(Szép kis koalíció lehet ez, ahol ennyire megbízhatnak egymásban.)

A Welt már így fogalmazott: „Habecket a saját emberei tévesztették meg.” De a német lap szerint ez sem csökkenti Habeck felelősségét, mert hatalmas volt a társadalmi ellenállás az atomerőművek bezárásával kapcsolatban, és még a koalícióban helyet foglaló liberálisok is tiltakoztak.

A fenti állítások máris botrányt okoztak Németországban, de a baloldali-liberális-zöld kormánykoalíció ragaszkodik ahhoz, hogy a német magazin, a Cicero ferdít.

Pénteken Habeck sajtótájékoztatót tartott, amely során tagadta, hogy helytelenül cselekedett volna: „Nem titkoltunk el semmit.”

A CDU viszont az összes olyan dokumentum nyilvánosságra hozatalát követeli, amely a nukleáris leálláshoz köthető.

– mondta a CDU szóvivője.

Egy posztindusztriális állam kormánya, mint amilyen Németország is, kevés lényegesebb döntést hozhat, mint az ország energiarendszerének drasztikus átalakítása. Az egy dolog, hogy ideológiai döntést hoztak, de a kockázatok tekintetében is teljesen elrugaszkodtak a valóságtól, nem néztek szembe a problémákkal, hanem inkább maguknak is hazudtak. Ez minden lejtmenetben lévő rendszer végső állapota, amikor már maguk elöl is titkolják a legsúlyosabb problémákat. És ez a viselkedés nem szokott egy területre korlátozódni, minden komoly feszülségekkel terhelt társadalmi alrendszerben bizonyára elburjánzott már ez, hiszen például a progresszív ideológia aktivista képviselői "szakértői" szinten is beszivárogtak már mindenhová.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA-PAP/Leszek Szymanski