Kihallgatják az MSZP volt tagozatvezetőjét a Fenyő-gyilkosság ügyében
Tanúkihallgatásokkal folytatódik ma a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő János meggyilkoltatása vádjával indult büntetőper Gyárfás Tamás ellen. Gyárfás ügyével egyesítették Portik Tamás perújítási eljárását, így azt együtt tárgyalja Póta Péter bíró a volt sportvezető ügyével – írja a Magyar Nemzet.A budapestiek felének még mindig szimpatikus Karácsony Gergely
Megjelentek a HVG-ben annak a Medián-kutatásnak a részletes eredményei, amelyből szerda délután Karácsony Gergely már spoilerezett a Facebookon. Eszerint a budapestiek többsége kedvezően ítéli meg a főpolgármester szerepét és teljesítményét.Súlyos vádak a 444-nél: külső szakértőkből álló vizsgálóbizottság vizsgálta az állítólagos zaklatást
A Média1 információi szerint néhányan írásban panaszt tettek a 444.hu egyik munkatársa ellen a lap munkatársai közül, azt állítva, hogy az illető „toxikusan zaklató magatartást folytatott”.Megtörte a csendet Tucker Carlson: "hamarosan találkozunk"
Először tweetelt Tucker Carlson azóta, hogy a Fox News váratlanul kirúgta őt, igaz, a közzétett videójában konkrétan nem beszélt az elbocsátásáról és annak körülményeiről – írja a Guardian.Gyurcsányék most éppen Bősz Anett főpolgármesteri ambícióival terelgetik Karácsony Gergelyt
Egyértelműen Bősz Anett lesz a DK főpolgármester-jelöltje, ha a párt végül úgy dönt, hogy nem áll be Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választáson – állították egybehangzóan a Magyar Nemzet a baloldal belső ügyeire rálátó forrásai. Elmondásuk szerint Karácsonynak őszig van ideje arra, hogy Gyurcsány Ferenc elvárásának eleget téve „harcoljon” a kormánnyal, illetve személyes támogatottságát növelje.Meghaladta az elemzői várakozásokat a Meta bevétele
A világ legnagyobb közösségi hálózatát birtokló American Meta Platforms (a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyacége) árbevétele az első negyedévben éves szinten 3 százalékkal nőtt, meghaladva az elemzői várakozásokat.Így hiúsítanak meg az oroszok egy ukrán támadást (Videó)
Komoly harcok folynak a napokban a kelet-ukrajnai Kreminnánál, a friss felvételek szerint orosz légideszantos csapatok sikeresen megakadályoztak egy ukrán támadást.Felvétel van arról, ahogy egy rendőrt akadályoz az intézkedésben a Momentum képviselője
A hétfő esti tüntetésen a Hír TV operatőre felvette, amint Hajnal Miklós a rendőr kezében lévő könnygázsspray irányába nyúl hirtelen, mintha ki akarná venni a kezéből.Megerősítette szövetségét az Egyesült Államok és Dél-Korea
A Koreai-félszigeten jelentkező nukleáris fenyegetés kezelésére és az elrettentő erő kiterjesztésére konzultációs tanácsot hoz létre az Egyesült Államok és Dél-Korea – jelentették be a két ország elnökének találkozója után Washingtonban szerdán.32 embert, köztük 7 magyart sikerült kimenekítenie Szudánból a Magyar Honvédségnek
A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében 32 embert, köztük 7 magyar állampolgárt menekített ki az országból – jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison.Szijjártó Péter: sikeresen lezárult a magyar állampolgárok evakuálása Szudánból
Sikeresen lezárult a magyar állampolgárok evakuálása Szudánból – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán késő este a Facebook-oldalán.Több tucat migráns vesztette életét hajószerencsétlenségben a líbiai partoknál
Legalább 55 migráns vesztette életét hajószerencsétlenségben a líbiai partoknál Tripoli térségében - közölte szerdán az ENSZ.Kormányszóvivő: aggasztó, hogy atomhatalmak fenyegetik egymást a fejünk felett
A kormányszóvivő a Kormányinfó Pluszban beszélt arról, hogy aggasztó az a tény, hogy "atomhatalmak fenyegetik egymást a fejünk felett", de Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, ezért sem szállít fegyvereket. Szentkirályi Alexandra videójában szó volt továbbá a státusztörvényről, az ukrán gabonáról, az akciós termékekről, a vár- és országbérletekről és a főváros kiköltekezéséről is.Magyar cégjelzést rongáltak meg náci szimbólummal a románok
A HírTV szerint ismeretlen tettesek fekete festékkel a hitleri Németország címerére emlékeztető jelképet fújtak a magyar királyi dohánybolt egykori cégérére Kolozsváron.Ingyenes városligeti ballonozással búcsúzhatnak a Bethesda kórháztól az intézményben gyógyuló gyermekek
Évente ezer, hosszabb kórházi ápolásra szoruló gyerek ingyenes ballonozással búcsúzhat a kórháztól a Bethesda Gyermekkórház, a Liget Budapest Projekt és a BallonFly ballonkilátó együttműködése révén.Hidvéghi Balázs: ha megvan a politikai akarat, a határokat meg lehet védeni
Az a magyar tapasztalat, hogy ha megvan a politikai akarat, meg lehet védeni az európai határokat, Magyarország pedig akarja, hogy ez a józan megközelítés erősödjön az Európai Unióban – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán.Az olasz kormányfő szerint az EU-nak mielőbb meg kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerdán egy római konferencián arra kérte az európai szövetségeseket, hogy minél gyorsabban kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.Ajánljuk még

























