Pesti Srácok

Magyar beruházásokat adtak át Szijjártóék Laoszban 160 millió dollár értékben

Magyar beruházásokat adtak át Szijjártóék Laoszban 160 millió dollár értékben

Magyar beruházásokat adtak át Laoszban 160 millió dollár értékben, a kormányzati kötött segélyhitel-program keretében víztisztító telepet és korszerű húsfeldolgozó üzemet avattak fel, illetve elektronikus népességnyilvántartási rendszert hoztak létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Vientiánban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a laoszi kollégájával, Szaleumxay Kommaszittel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködése a kölcsönös tiszteletre és a barátságra épül, és minden túlzás nélkül mondható, hogy igazi sikertörténetről van szó. Rámutatott: három magyar beruházást adtak át nagyjából 160 millió dollár értékben a délkelet-ázsiai államban, amelyek nyomán szélesebb körben válik elérhetővé a tiszta ivóvíz, jelentősen megnő a húsfeldolgozás kapacitása, valamint létrejön az egységes személyiigazolvány-rendszer. Tudatta, hogy a magyar vállalatok százmillió dollár értékben építenek Laoszban víztisztító telepeket, és a most felavatott létesítmény naponta 44 ezer köbméter vizet fog megtisztítani, ezzel 250 ezer ember számára biztosítva az egészséges ivóvizet.

– sorolta. Elmondta, hogy a hazai társaságok 25 millió dollár értékben létrehozták a laoszi elektronikus népességnyilvántartási rendszert és az egységes személyi igazolványrendszert, amelynek eredményeként a papíralapú rendszer helyett a közigazgatás részben átállhat a digitális működésre.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Szijjártó Péter. Arra is kitért, hogy Magyarország újranyitotta a nagykövetségét Vientiánban, miután Laosz is így tett a budapesti diplomáciai képviseletével.

– szögezte le.

– fogalmazott a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.