Pesti Srácok

Az olasz kormányfő szerint az EU-nak mielőbb meg kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

Az olasz kormányfő szerint az EU-nak mielőbb meg kell kezdenie a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerdán egy római konferencián arra kérte az európai szövetségeseket, hogy minél gyorsabban kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.

Az olasz miniszterelnök Denisz Smihal ukrán kormányfővel közös közleményében aláhúzta: Ukrajna jövőjét úgy kell alakítani, hogy egyre jobban tudjon alkalmazkodni az európai dinamikához és intézményekhez.

- folytatta az olasz vezető.

PestiSracok facebook image

- magyarázta.

Meloni egyúttal leszögezte: Olaszország vezető szerepet akar játszani Ukrajna újjáépítésében.

A római konferencia témája Ukrajna újjáépítése volt, és az olasz, illetve az ukrán gazdasági élet több mint ezer képviselője vett részt rajta.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az olasz kezdeményezés egy szélesebb folyamat része, mivel tavaly Németországban és Franciaországban is tartottak már hasonló rendezvényt. Emellett a G7-országcsoport februárban adományozói koordinációs platformot indított Ukrajna újjáépítésére.

Tajani azt követelte, hogy Oroszország is viselje az újjáépítés terheit. Az olasz külügyminiszter szerint

Zelenszkij segítséget kért

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében leszögezte: készek modern szabványok szerint újjáépíteni az orosz támadások által elpusztított településeket, hogy az ukrán nép biztonságban élhessen. Egyúttal felkérte a konferencián jelen lévő vállalatokat, hogy vegyenek részt ennek kivitelezésében.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna meg fogja nyerni a háborút, és helyre fogja állítani területi egységét.

- hangoztatta.

A Világbank jelentése szerint Ukrajnának a következő tíz évben 411 milliárd dollárjába fog kerülni a háború utáni helyreállítás és újjáépítés. Kijevnek csak 2023-ban 14 milliárd dollárra lesz szüksége a legfontosabb létesítmények helyreállításához.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.