A katonák is részt vesznek a tűzoltásban az ország több pontján
Katonai helikopterekkel segíti a Magyar Honvédség a szárazság okozta tüzek oltását. Az úgynevezett "Bambi Bucketet" augusztus 18-án Táborfalva és Pécs környéken is bevetették.Több texasi iskolában is tiltólistára kerül a Biblia
Egy új szabályozás értelmében több texasi iskola könyvtárának polcairól is lekerül a Biblia. A rendelet eredetileg az LMBTQ-könyvek iskolákból való kiszorításának érdekében jött létre, azonban több más témájú alkotást is magával sodort, így Anne Frank naplóját is kitiltják az intézményekből.Borrell szerint nem volt előrelépés a Belgrád és Pristina közötti megbeszélésen
Nem volt előrelépés, nem született semmiféle megegyezés a szerb és a koszovói vezetők részvételével tartott brüsszeli megbeszélés során – közölte Josep Borrell, az Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó, úgynevezett Belgrád–Pristina párbeszéd ülését követően, csütörtökön.Georg Spöttle: Ötven éve, hogy terroristák gyilkoltak Münchenben – Golyózápor a terroristákra és a túszokra (2. rész)
Nyolc palesztin terrorista a kilenc izraeli tússszal Kairóba akart repülni, ám a fürstenfeldbrucki katonai bázison kiszúrták, hogy a rendőrök csapdába csalták őket. A repülőgépen nem volt személyzet és hirtelen elsötétült minden. Majd fényszórók irányultak a helikopterekre és elkezdődött egy kétórás tűzpárbaj.Orosz harci repülőgépek sértették meg Finnország légterét
Két orosz harci repülőgép megsértette csütörtökön Finnország légterét Porvoo város térségében. Két MiG–31-es típusú vadászrepülőgépet gyanúsítanak azzal, hogy illegálisan behatolt a finn légtérbe a Finn-öböl felett.Fico elég aláírást gyűjtött, hogy népszavazást kezdjenek a szlovák kormány menesztéséről
Robert Ficónak elege lett a kormánya bénázásából (és az ellene folyamatosan belengetett eljárásokból), így petíciót indított az Eduard Heger vezette kormány azonnali menesztéséről, valamint az alkotmány egy részének módosításáról. Az aláírásgyűjtéshez eddig négyszázezren csatlakoztak. A szlovák jogszabályok szerint népszavazás kiírásához háromszázötvenezer támogató aláírásra van szükség, így a kezdeményezés sikeres lett.Folyamatosan terjed a tűzvész a Mecseken
Egyre súlyosabb a helyzet a Mecseken, ahol a folyamatosan terjedő lángok már a lakóházakat is elérték. A tűzoltók csütörtök óta folyamatosan küzdenek a tűzvész megállításáért.Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélték azt a vádlottat, aki a nyílt utcán megtámadott egy nőt Debrecenben
Nem jogerősen két év két hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság csütörtökön azt a 33 éves férfit, aki meg akart erőszakolni egy nőt Debrecenben. A vádlott tettét elismerte, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.Ötven hektáron ég az aljnövényzet Örkénynél
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint mintegy ötven hektáron ég az aljnövényzet Örkény és Tatárszentgyörgy környékén. A lángok a közeli erdőt is veszélyeztetik, a tűzoltók ezért nagy erőkkel vonultak ki.A DK szerint mindenről is Orbán tehet – A Fidesz válaszközleményben mutatta be a pártnak a saját elnökét
A DK politikai kommunikációja nagyjából arra épül, hogy szerintük senki nem emlékszik arra, mi is folyt az országban 2010 előtt. Ha valakinek mégis eszébe jut, akkor azt letagadják, egyébként pedig minden lehetséges megnyilvánulásukban azt hangsúlyozzák, hogy a klímaváltozástól kezdve az orosz–ukrán háborúig mindenről Orbán tehet. Legutóbb Barkóczi Balázs jelentette ki, hogy "addig marad az infláció, ameddig Orbán". Erre reagált közleményében a nagyobbik kormánypárt.Szabó Tímea egy karlendítéssel megvédi a tüzelőnek ültetett fákat
Nehéz manapság baloldali politikusnak lenni Magyarországon, és a Párbeszéd nevű, mérhetetlen támogatottságú, de a sors valamely furcsa fintora nyomán főpolgármestert adó párt esetében ez hatványozottan igaz.Bombariadót jelentettek Ungváron és Munkácson
Bejelentés érkezett a rendőrséghez augusztus 18-án, miszerint bombát helyeztek el a két legnagyobb kárpátaljai városban, Ungváron és Munkácson.Márki-Zay szerint sok a büdös ember, ők fürödjenek gyakrabban
Márki-Zay Péter nem áll le. A választások után azt hihettük volna, hogy fellélegezhetünk, és szépen elcsendesülnek a bukott miniszterelnök-jelölt enyhén szólva is furcsa kijelentései, de ő nem adja fel, csak módosít a kijelentésein. A választási kampányban még arról beszélt, hogy kevesebb vizet kell használni, most viszont már azzal érvel, hogy sok a büdös ember, ők fürödjenek gyakrabban. Igazi jól átgondolt, hatásos, lényegre törő beszédek – már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy ilyen kommunikációs antitalentum hogy lehet „marketingszakember”?A hatalom a népé – Videón, ahogy a németek melegebb éghajlatra küldik Olaf Scholzot
A német politikai elit az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban emlegeti rettegve az országra váró "népfelkelést", és úgy tűnik, nem alaptalanul. Erről tanúskodik legalábbis, hogy meglehetősen dühösen fogadták Olaf Scholzot Brandenburgban, ahol elméletben beszédet kellett volna tartania, gyakorlatban viszont inkább karmesterként asszisztált egy füttykoncerthez, ahol szinte egyáltalán nem engedték szóhoz jutni.Az oroszok leállítják a zaporizzsjai atomerőművet, ha Kijev tovább keménykedik
Hetek óta tart az oda-vissza vádaskodás annak kapcsán, hogy mégis ki lövi a zaporizzsjai atomerőművet: az oroszok, akik már hónapok óta megszerezték és hadállásokat alakítottak ki benne, vagy az ukránok, akik pár hónapja elvesztették, és rendkívül kellemetlen számukra, hogy az ellenség kezére jutott a létesítmény. Ahogy arról portálunk is beszámolt, az egyik legutóbbi támadás során állítólag amerikai gyártmányú rakéták darabjait találták a törmelékek között. Oroszország erre válaszul kijelentette, hogy amennyiben a támadások folytatódnak, leállítják az erőművet.A Gyurcsány-párt "megfejtette" a történelmi infláció valódi okát: Orbán
Júliusban évtizedek óta nem látott inflációt mértek Magyarországon. És amíg Orbán marad, marad az orbáni infláció is – közölte a Demokratikus Koalíció. Közleményükben az áll, hogy "a törvénytelen kormány és a zsarnoki miniszterelnök" az emberekkel fizetteti meg a tolvajtempó árát. Érdekes, hogy az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala éppen ma közölte az Európai Unió és tagállamai inflációs adatait. Való igaz, hogy történelmi szinten van az infláció, de nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Úgy látszik, Gyurcsányék szerint már egész Európa történéseit a magyar miniszterelnök mozgatja.Teljesen lábon lőttük magunkat: csaknem 25 százalékos inflációt mértek az unióban
Nincs mit szépíteni: még hónapokra vagyunk a téltől, de már csaknem 25 százalékos inflációt is mértek az Európai Unióban. A balti országok mindegyikében 20 százalék felett van a pénzromlás mértéke, de az uniós átlag is már 10 százalék. Miközben a nyugati szankciós politika fő állítása, hogy Oroszországnak jobban fáj, mint nekünk, ennek leghalványabb nyomát sem látjuk. A szabad, demokratikus közösség országaiban viszont a kibontakozó válság már időzített társadalmi bombát jelent. Kérdés, hogy ez mikor fog robbanni?Ajánljuk még

























