Pesti Srácok

Szabó Tímea egy karlendítéssel megvédi a tüzelőnek ültetett fákat

null

Nehéz manapság baloldali politikusnak lenni Magyarországon, és a Párbeszéd nevű, mérhetetlen támogatottságú, de a sors valamely furcsa fintora nyomán főpolgármestert adó párt esetében ez hatványozottan igaz.

Mint ismert, a baloldal egy kormánydöntés kapcsán erdővédő szakbarbárok gyülekezetévé transzformálódott. Történt ugyanis, hogy a magukkal foglalkozó ellenzéki népségekkel szemben az Orbán-kormány már a télre várható nehézségek tompítása érdekében lazított a fakitermelésre vonatkozó jogszabályokon azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a lakosság elegendő mennyiségű és megfizethető árú tüzelőhöz juthasson. Ezt persze a magyar ellenzék a természetvédelmi területek tarvágással történő legyalulásaként értelmezte és nem volt rest az ellenzéki propagandasajtóban ezt a narratívát világgá kürtölni. A zászlót ezúttal az LMP vitte és a baloldalhoz mérten – főleg a láthatatlan tartományba süllyedt párt saját képességeihez mérten – egész formás tüntetést tudtak összehozni. Hiba csúszott azonban a gépezetbe, ugyanis Karácsony Gergely pártja, a magát szintén zöldnek tűnő Párbeszéd teljesen eltűnt a porondról.

Nos, bizonyára a fentebb ismertetett nyilvánvaló politikai beszunyókálást pótlandó előkerült Szabó Tímea, aki bemutatta, hogy a kívülről zöld, belülről vörös, magyarul görögdinnye politikusok esetében mit jelent a természetvédelem, így az erdőkért való „kiállás”. Egyszerűen meglendítette a karját, és a tenyerébe applikált piros ragasztószalagok által formált ikszet a kamera felé mutatva rászállhatott az éteri nyugalom, hogy a tőle elvárható maximumot ezúttal is sikerrel teljesítette.

Fotó: Szabó Tímea Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.